Sergio Solmi
Szerelem
Mintha ellenségek lennénk,
gyöngék és soha sem fáradók,
mintha álomban: némán és nyugtalan,
viaskodunk halálig.
Felhők játéka, szerelem, örökké változó,
akár szemed!
Az enyhe évszak apró jelére
téliessé komorul.
Felragyognak a vak,
keserves órák
és a kiúttalan, meddő várakozás.
A messziségből támadsz,
a könnyek közt üdébb a hangod,
fájdalmam meghat, őszintébb leszel.
És én örömmel alázkodom meg
bocsánatod remélve.
A seben, melyhez te érsz,
elevenebben sarjad a vágy,
felszabadultabb és csapongóbb
a nevetés könnyes szemedben.
S a régi kín újból reám szakad;
szomorgok, örülök örökkévalóságodnak,
mint mozdulatlan föld
a szüntelen változó egeknek.
S már-már vidáman nézek életemre,
e szeszélyesen viharzó
tavasz-időben,
mely a szerelmet kizsendíti, mint zápor a zöldet.
(Papp Árpád fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése