2009. november 14., szombat

...A nők.






"...A nők. Megfigyelted, milyen óvatos-bizonytalan hangsúllyal ejtik ki a férfiak ezt a szót? Mintha egy tökéletesen le nem igázott, örökké lázadásra hajlamos, meghódított, de meg nem tört, rebellis néptörzsről beszélnének. S egyáltalán, mit jelent az élet mindennapos élménysorozatában ez a fogalom? "A nők?..." Mit várunk tőlük?... Gyermeket? Segítséget?...Békét? Örömöt? Mindent? Semmit? Pillanatokat? Az ember csak él, vágyakozik, ismerkedik, szeretkezik, aztán megnősül, megél egy nő társaságában szerelmet, születést és halált, aztán megfordul lábikrák után az utcán, néha tönkremegy egy hajviselet vagy egy száj forró lehelete miatt, pillanatokra úgy érzi, polgári ágyakban vagy mellékutcák szennyes találkaszállóinak törött rugós hencserein, hogy kielégült, néha fellengzősen nagylelkű egy nővel, sírnak és fogadkoznak, hogy most már ők ketten együtt maradnak, segítenek egymásnak és egymáson, egy hegytetőn élnek, vagy a nagyvárosban...De aztán fordul az idő, egy év, vagy három év, vagy két hét " megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak nincs órával vagy naptárral mérhető ideje?... " s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól? Csak engedelmeskedtek, egy vak és nagy törvénynek, melynek parancsa a szerelem leheletével újítja örökké a világot, s szüksége van párzó férfiakra és nőkre, hogy a fajta éljen?... Ez minden? S ők közben, szegények, mit is reméltek, személyesen? Mit adtak egymásnak, mit kaptak a másiktól? Milyen titokzatos és félelmes könyvvitel ez& S csakugyan személynek szól az érzés, mellyel egy férfi egy nő felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti időszakokra testet ölt? S ez a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit, és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül."

Márai Sándor



alt

Mi volna nélküled?





alt



A szeretet szempontjából...






A szeretet szempontjából az számít, hogy az ember hisz saját szeretetében, a képességében, hogy szeretetet tud ébreszteni másokban.

Erich Fromm




alt

Tíz haiku






Komáromi János:
Tíz haiku

1.
vázában virág
tükörbe néz életünk
elmetszett csodák


2.
kékben rezzenés
madár szárny után fény csík
lélek lebegés


3.
sötét kint és bent
csillag-álmok születnek
ott fent és itt lent


4.
nem lett csend még sem
szívem lármája riaszt
Nálad lel vigaszt


5.
rózsa szirma hullt
virág lelke itt lebeg
üzenet Neked


6.
kéket fest a szárny
ég alatt fecske röpte
múlik már a nyár


7.
bodor fellegek
ott fent a menny könnyezik
esik ide lent


8.
éjszakai csend
a Hold nekem dalol ma
rólad Kedvesem


9.
sikolt az erdő
fa derékba láng harap
életünk ennyi


10.
csenddé ég a Nap
test körül forr a lélek
tudat oldódik




Vendég vagy...







Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó.
Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok.
Tanulj meg örvendeni nekik.
Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt az emberiség minden pusztításai mellett is.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni, annak, hogy élsz, mert élsz: gazdag lehetsz.

Wass Albert




Helyzetkép






Jagos István
Helyzetkép

A harmatcsepp amit a párkányon
találtam: a múlt.
A horizonton tomboló vihar: a jövő.
Most épp a szelet várom.





alt

Nem fontos





Teréz anya
Nem fontos

Az ember érthetetlen, logikátlan és önző.
NEM FONTOS, SZERESD ŐT!
Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.
NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!
A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz.
NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!
Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet.
NEM FONTOS, ALKOSS!
Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek.
NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK!
A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet.
NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!




2009. november 2., hétfő

Kérdések





Őri István
Kérdések


Hol vagytok, nappalok, hol vagytok, éjszakák?
hol vagytok, álmok, hol vagytok, virágok?
hol vagyok én, hol vannak mások?
hol van a világ, hol van a kéz?
hol van szép szemed, hol van a méz?


hol vagy?... Te...






Gondolj rám...










Pej Erika
Gondolj rám...

Gondolj rám este,
mikor a Hold sápadt teste virít fent az égen,
s a csillagtenger oly lágyan, oly szépen
betakar selymével...
téged ott,
engem itt,
s bennem a hit, hogy lesz megint egy éj,
mikor kettőnket takar be az ég...

Gondolj rám reggel,
mikor a Nap álmosan felkel,
S melegével oldja a harmatot...
A pára felszáll, s elkap egy pillanatot,
Mikor felhő jár arra...belébújik, s elszáll arra...
hol várok rád.
S nyári záporként áztatja arcunkat,
neked ott,
nekem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még harmat,
mely fürdeti ajkamat...

Gondolj rám...csak úgy...néha
mert hiányzom neked s a léha
lusta napok lassan telnek nélkülem,
s vágysz arra, amire én is, szüntelen.
Rád Kedves, a csókodra, s ölelő édes karodra...
mely álmunkban is úgy kísért...
téged ott,
engem itt,
S bennem a hit, hogy lesz még közös álom,
S nem hiába vágyom rád...
Jössz majd, s csókol újra szád.




Egyszer majd szép lesz minden





Kányádi Sándor
Egyszer majd szép lesz minden

Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.

Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.

Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.




Vársz-e?





Gyóni Géza
Vársz-e?

Mikor virágot hajt a rózsa,
Madár siet találkozóra -
Kezed összetéve öledben
Vársz-e, mondd, engem?

Mikor levél pereg a fáról,
Leszáll a földre sűrű fátyol -
Csillogó könnyel szemedben
Vársz-e, mondd, engem?





Spectrum






Reményik Sándor
Spectrum

Fehér az ős-szín.
Talán nem is szín,
A költő szerint csak "világos csend".
Fehéren, tisztán
Buzog a véghetetlen térből
A csillagzatok vándorfénye,
Míg fennakad egy hitvány üvegen.

Akkor megbomlik, megzavarodik,
Ős-tisztaságát homály futja be,
Egysége szertehull.
S a megzavart fény bomló káoszából
Lángrakapnak a születő színek:
Égő-piros, halványzöld, méregsárga,
Irigység, bosszú, remény, szerelem,
Ezernyi vágy.

Szeretnék gyermek lenni újra,
Isten báránya, ártatlan-fehér,
Bontatlan-egy.

És szól a hindu bölcs:

A munka könnyű...
Vedd el a nap elől az üveget.





Neked...




Kutasi László
Neked...

Aranyló, selymes bőröd,
a rózsa illata,
hajad tűzvihara, szívverésed
vad zuhataga,
szemed szivárvány zöldje,
égkő tava
lelkem ezüst éjben táncoló,
lángoló pillangója,
életem emlékképbe vésett,
örök pillanata.



alt

Egy nap tenélküled

alt



Wass Albert
Egy nap tenélküled

Egy nap Tenélküled,
mint üres utca
mely piszokfelhőben
nem vezet semerre.
Sötét, rút épület
arcomba bámul,
lélek se mozdul,
csak a szél
süvít a magány
hágóján át.

Egy nap Tenélküled,
mint széles sivatag,
hol fű s virág nincs,
se bokor, se fa,
csak kopott homok,
mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe
egy méla napnak.

Egy nap tenélküled
végtelen éji táj
csillagtalan
világa vár
bús pironkodást
átgyúrni egy nap
csodás pompáivá!

Egy nap tenélküled
egy süllyedő nap
az idő gödrébe
hang nélkül,
mint óriási moly,
amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt




alt

2009. november 1., vasárnap

Mindazokért...










http://www.youtube.com/watch?v=_njLxnqXYfk&feature=related

HALOTTAK NAPJÁN






Ady Endre
HALOTTAK NAPJÁN

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

1899 november 1




Szeretteinkért...





Szeretteinkért égjenek a mécsesek, emlékük
örökké a szívünkben élnek.



Gyertyaláng







Wass Albert
Gyertyaláng

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek és síró anyák...

Emlékszobor... ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.

Sok régi ház hiába várja őket,
s fehér csöndjével sok fehér falu...
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.

Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát...
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték s most őrzik tovább.

Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt...
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt...

Halottak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang...
a Tátráról felel reá egy másik...
zeng-bong az éj... galang...galang... galang...
ezer kicsi harang...

Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.

Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya...
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.

Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?

Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek...
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?

Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák...
Aztán gránátok zúgták a zenét...
aztán gránátok hozták a halált...

Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha...
Doberdó várta. Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.

Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen...!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.

Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.

S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!

Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon...
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?

Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!

Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra...!
Magyarország... hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba...

Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.

Te már tudod, sorsverte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.

Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem: halott katona.

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ...
Ennyi sírra hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.

Határon túl kéne virágért menni...
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.

(1929)




gyertyák.gif

Szomorú vagy, mert...






Szomorú vagy, mert elment valakid? Könnyes a szemed,
és ellágyult arccal nézed a gyertya lángját?
Az elmúlás, az átalakulás isteni csodáját éled meg a partvonalról...
Elment... meghalt.... nincs többé... -koppannak a szavak, és fáj minden gondolat..
A szíved egy darabját vitte el, és te mégis úgy érzed, elveszett számodra!
Fájó a gondolat, és néha egy könnycsepp szánt végig az arcodon!
A gyertya lángja megidézi a kevést, azt, aki átment,
aki téged itt hagyott, és fáj, hogy már nem foghatod meg a puha kis kezet,
a szerető, a barát elgyengült kezét, az édesanya, édesapa , testvér ,gyermek téged féltő jobbját...
Mélyen emberi az érzés, őrizd meg az emléküket és
ne szégyelld a legördülő könnycseppet..
Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban,
talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...
Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.
Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos,
ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is,
emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent,
mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek,
egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.
Egyszerre emberibbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül.
A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális,
milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ,
milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
Aki a szívedben van, nem ment el... -soha nem megy el!
Látod, már szárad a könnycsepp, és már tudod,
hogy az elmúlás nem hozza magával a felejtést.




BÚCSÚDAL





Sztankay István-Alex Tamás BÚCSÚDAL




Mindenszentek.gif

Gyertyát gyújtok...







gyertyát gyújtok2.gif




Kosztolányi Dezső
Halotti beszéd


Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár


Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.


Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.




alt

Lelkünből szóljon...







alt



Edda - Lelkünkből
Link