MA VAN HALLOWEEN

Kedves, ne szólj.

Kedves, ne szólj.
Így csöndesen, pihenj velem:
árván egymásba menekült
szegények kincse ez a szerelem.
Nem érdekel, mi lesz, mi volt,
lelkünk egy pillanat,
égünk s minden tüzet kiolt
már-már egyetlen mozdulat.

(Szabó Lőrinc)

Válts mozijegyet...:-)

Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet.

Vavyan Fable

Őszi erdő

Ladányi András
Őszi erdő

Arany sárga
levél, zizzen,
sötét barna
faág reccsen.

Pipacs piros
csipke csattan,
vércse vijjog,
karma kattan.

Indigó kék
kökény kacsint,
szúrják tüskék
leány kezit.

Vörös róka,
sandán ravasz,
levél tánca,
álma fának.

Őszi cserjést,
lengi lelkem,
öröm zengést,
fényességben

EMLÉKEZZÜNK!!!

Az első ősz.

Kosztolányi Dezső
Az első ősz.

Az első ősz.
Jaj, az de szomorú volt.
A híg eső sötéten csepegett,
és kézilámpással, rozoga pallón
ballagtak el a szótlan emberek.
Csak erre emlékszem. Még néha arra,
hogy halt meg a kertünkben egy virág,
s a zöld gyepen sárgálló délutánon
cikáztak a virgonc, fehér cicák.
De estefelé fojtott már a füstszag,
csak a gyümölcs mosolygott a rudon,
gyertyával jártak a pincék homályán
s lopótökkel bort hoztak, úgy tudom,
a vén pohárba, esti lakomára.
Mind, mind nevettek, én voltam csak árva,
és fájt a szépség és a csillogó bor,
és fájt az ősz és a zenés szüret,
a sár, a szél, a nyár bús nevetése,
a nagymamák, kik kéklő szemüket
rám csillogtatták pápaszemen által.
És fájt az est, mikor az emberek tárt
csűrükbe vitték a dús, szőke termést,
s rézkotlákban főzték a szilvalekvárt.
A kerti székeket is mind behozták,
és gyertya mellett a szobában ettünk,
mint temetésre, kongott a harangszó,
és a tűnő vár settengett megettünk.
Kis nyári ruháim is eltemették
egy zöld ládába, ott tavaszig sírtak,
s nyomukba - hűvös, józan, őszi tömjén -
halálosan fojtott a naftalin-szag.

Ilyenkor elfutottam a szobámba
az orvosságos-üvegek közé,
és néztem, hogy repül le néma gyásszal
az est a csapzott, tarlott táj fölé.

Kis ujjaimmal csendesen doboltam
a lágyan összeizzadt üvegajtón,
a konyhában daloltak a cselédek,
a szél valamit keresett sóhajtón.

És amikor már mindenütt sötét lett,
az ágyba megöleltem kisöcsémet.
Aztán pihegve sírtam egymagamban,
a fákra néztem, lombjuk úgy zugott,
Titokzatosan bámultak szemembe,
mint rongyba burkolt, ázott koldusok.

A nők...

Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat.

(Richard Wagner)

Októberi rózsák

Sík Sándor
Októberi rózsák

Piroslanak az októberi rózsák,
Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
A szökőkút csorog, akár a jóság.
Bennem is, bennem is, félénk dallamok
Borzolgatják a lomha őszi prózát.

Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
Mi az a dallam, ami benned vájkál?
Messze van, messze van, minden messze van,
Az is ami volt, az is amit várnál.

Nézel az égre? Az a piros felleg
Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet!
Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
Békesség, békesség, békés öregek
Bölcsek mosolya, immáron az illet.

Pereg a levél és pereg az óra.
Jön a november, a dér meg a bóra.
Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
Neked is fúvatnak takarodóra.

Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!

Érett sziromnak lelengeni édes.

De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
Hadd szálljon, - hadd fájjon: a tearózsát
Idesimítom ajkam melegéhez.

A könny és a szerelem...

A könny és a szerelem édes testvér, nem boldogság az, ami könnyet sem ér...aki soha nem sírt az soha nem szeretett, mert a könny és a szerelem egy napon született.

Rabindranath Tagore

Titkos Tanítások

"A spirituális embert az jellemzi, hogy nincs "vastag bőr a képén", hanem éppen ellenkezőleg: finomabb, érzékenyebb, sérthetőbb.
Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül.
Aki szeret: védtelen.
Nem védi az önzés páncélja. Nem taszít, de magához ölel. Nem védi, hanem kitárja magát. Átérzi, átéli mások bajait.
Ugyanakkor kitárni magunkat egy beteg világnak rendkívül veszélyes!
Levetni a páncélt, amikor lőnek, belehelni mások mérges leheletét, átvenni a negatív, nyugtalan, szorongó rezgéseket: veszélyes.
A finom lelkű ember például zajérzékeny. Tudja, hogy a nagy dolgok csendben születnek és ott is érlelődnek. Csendben, nyugalomban, ahol nincs lárma és zűrzavar. Tengerpart, sivatag, magános hegycsúcs: itt születtek a csodák.
Istenközelben csend van.
Lármát azért csinál az ember, hogy Istent ne hallja. Az isteni ugyanis halkan szól, s az üvöltés és zaj ezt elnyomja. A tombolás, a szüntelen fecsegés, ,,háttérzaj" arra való, hogy az ember önmagát sohase hallja meg.
A csendtől való irtózás az egoista világ biztos jele.
De mit tegyünk?
Kinyílni egy beteg világban: veszélyes.
Odaadónak lenni egy mohó, tolvaj tömegben: értelmetlen.
Finomnak lenni a durvához: fájdalmas.
Szeretni a közönyben és a gyűlöletben: gyötrelmes.
Mitévők legyünk?

Müller Péter: Titkos Tanítások

Szüret

Kiss Benedek
Szüret

Megüli a por a fákat,
kondor hajat, szempillákat,
megüli a pocsolyákat,
leveleket, levélszárat.

Piszkos az ég, piszokszürke:
lomha ezüstpók bemássza.
Roggyan ló és ember lába.
Hálót dob a nap fejünkre.

Vénasszonyok, vénemberek
szőlőtőkéket tojóznak,
bütykösen fogják a földet
a venyigék. Meglapulnak.

Így készül az ihaj-csuhaj!
Még kihúzzák eddig-addig.
Pókhálós és poros a haj,
fakó őszből tarba hajlik.

Alma, alma

Kányádi Sándor
Alma, alma

Alma, alma
piros alma,
odafönn a fán,
ha elérném,
nem kímélném,
leszakítanám.
De elérnem
nincs reményem.
Várom, hogy a szél
azt az almát,
piros almát
lefújja elém

Veled boldog vagyok...

Madárrepte

Czóbel Minka
Madárrepte


Sárgul a lomb, sárgul az erdő, -
Ki útra kél, ki szendereg,
Idegenek lettek a földön
A régi, váró emberek.

Idegen lett szavuk hangzása,
Tekintetük, mozdulatuk.
Deres a harmat csillanása,
Felhők borítják a napot.

Örök múlt, távozó jövője.
Bölcsőt rejtő sírja felett
Reszketve hullanak őszi ködbe
A fáradt sárga levelek.

A csók misztériuma...

A csók misztériuma, hogy a szánk ilyenkor nem beszél, de némán összeforr: testünk "legintellektuálisabb" szervéről, a szájról és a nyelvről kiderül, hogy valódi funkciója nemcsak az információk cseréje, hanem az érzéki szereteté is. Nyelvünkkel és az érzékeny idegekkel befont ajkunkkal többet lehet üzenni, mint szavakkal. És amikor két test összeforr, nemcsak "testileg érintkezik", hanem két lélek is egymásba rezeg, s a találkozás extázisában azt kérdjük egymástól: hol voltál eddig?

Müller Péter

A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán

Kosztolányi Dezső
A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán

A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán
ágyamra ül fásultan a magány,
és rámtekint és nézdeli magát,
és fésüli hosszú, hosszú haját.

Eszelős hölgy. A szeme oly szelíd,
és bontja, oldja tornyos fürtjeit,
és oldja, bontja - percre perc enyész -
és újra kezdi mindig. Sose kész.

És oldja álmom, bontja gondomat,
álomtalan partokra hívogat.
Ha szunnyadok, csörrennek fésüi,
hosszú haját nevetve fésüli.

Csak hallgatom álomban, éberen,
hogyan motoz-motoz az éjjelen.
Most újra kezdi. Végtelen haja
oly hosszú, hosszú, mint az éjszaka.

Csodálatos ősz

Geisz László
Csodálatos ősz


Csodálatos őszi kora este,
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste,
fejét lehajtva,
pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren,
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben,
dallamát zengi,
erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül,
tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már,
a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet,
és a természet,
pihenni tér.

1998 október 12.

Életem legszörnyűbb napja!

Drága Apám emlékére:

Ének

Juhász Gyula
Ének

Az alkony oson már
fák lombja alól.
A nyár hegedűjén
ősz bánata szól.

Fák lombja alól
táncolva az ősz jön,
s a rőt koszorút
megrázza a törzsön.

Táncolva az ősz jön,
s mint felleg a hegyre,
vállamra borulnak
az ősz meg az este.
Az ősz meg az este.

Jó éjszakát

Tóth Árpád
Jó éjszakát


Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.


Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.


Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.


Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!