Nagy Fruzsina
Becsukott szememmel látlak
Leültem a földre, és behunytam a szemem, szivárvány-mohákon pihent a kezem, hallgattam a dalt, amit a gombjaim dúdoltak, ők meg hallgattak engem, és nagyokat pislogtak. Ahogy így becsukott szemmel ültem, gondolataimban láttalak. Paprikaföldeken suhantál keresztül, és én a fákkal beszélgetve vártalak. Ködbe burkolóztál, felhőket facsartál, ivólevet készítettél belőlük, csendben játszottál, halakat festettél, némán úsztál el előlük. Hűtőben aludtál, és meg kellett harcolnod
a narancsokkal a helyért, te győztél, és diadalmasan vágtad le a narancsok fejét. Darazsak nyalták le a mézet a szájad széléről, szárnyakat adtak cserébe, eltévedt
bárányok nyaggattak meséért, gyapjas kis fejüket hajtva az öledbe. Aztán levelet írtál, kíváncsian olvasták az erdei állatok, és választ komponáltak neked éjjel álmatlan rókák és a szarvasok. Furcsa dallamot vittek egyre közelebb ahhoz a réthez, ahol én ültem, és gondolataimban lassan megérkeztél hozzám, szitakötőkkel a válladon, derűsen. Kinyitottam a szemem, és tényleg ott voltál, kezedbe fogtad az arcom, megsimogattál. Leültél mellém, a szemembe néztél, és láttad magadat,
ahogyan repültél. Láttad magadat, és a dolgokat, amik követnek. Láttad, ahogy a darazsak, rókák, narancsok álmodban is ölelnek. Láttad, hogy mindez bennem ment
végbe, és amit gondolok és látok, annak te leszel a vége. Mert bennem vagy, és én is ott létezem benned. Gondolataimban átkarollak, és belőlem zenél a lelked.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése