2009. augusztus 27., csütörtök

Üzenet






Dsida Jenő
Üzenet


Ne gyere hozzám,
ne közeledj!
Az ősz hulló levelein
megírom, amit akarok.

Egyet füttyentek,
keserű lesz minden édes,
édes minden keserű.
Ajakad se kell.

És ha jönnél,
úgyis csak szívem van már,
piros, hideg.
S azt is az oltárra teszem.





LÁTOGATÓIMNAK SZERETETTEL:

















Bezártalak





Nagy István Attila
Bezártalak


Bezártalak magamba,
s most nem menekülhetek,
szöknék már, de nem lehet,
fogva tart a képzelet:
igéznek látomások,
gyötrődő lobogások,
szavak bomlanak bennem:
legyőzött a szerelem,
s kívánom, mint a fuldokló,
napjaimon átparázsló
életedet, életemet.





ÖRÖMKÖNYV





Müller Péter

ÖRÖMKÖNYV

/részlet/

A mai verbális, egocentrikus ember nem ismeri a hallgatást - csakis az elhallgatást. És ez itt baj! A csend a mi számunkra üres és hamis.
A meditáción alapuló kultúrák csendje tele van zengő szépséggel, boldogsággal és átélt igazságokkal. Csukott szemmel is látták egymást, és ha a hátuk mögött ült valaki, annak is tudták a gondolatát. Az igazi meditáció nem magányt teremtett, hanem érzékeny csöndet, amelyben maghallom a másik ember legtitkosabb gondolatait is.
A mi csendünk azonban tele van megoldatlan gondokkal, vétkekkel, hazugságokkal, szorongásokkal, Rémült zsivajjal, kétségbeeséssel és fájdalmas feszítő, elfojtott problémákkal. Nincs akinek elmondhatnánk.
Egyedül vagyunk. S ezért mi arra a nagy és küzdelmes feladatra vagyunk itélve, hogy beszéljük meg. Kérdezzük meg.
Hallgassuk meg. Mondjuk ki. Nyiljunk meg egymás számára. Legyünk bátrak a meghallgatásra. És vállaljuk a szókimondás veszedelmét /ezt így tanítják az angyalok/.
Veszélyes tanítás. Az én angyalom még ezt is hozzáteszi:
Én látlak. Előttem nincs titkod, mert látlak. Ahonnan én nézek, onnan mindent látni. S ha majd átjössz ide, a szellemi hazádba, te is megtapasztalod, hogy itt soha, semmi rejtve nem maradhat. SE önmagad, se mások elől. Nálunk nincs látszat - csak valóság. Amit érzel, amire vágyódsz, amitől félsz, amit gondolsz, amit utálsz magadban, sőt, amire gondolni sem mersz, mert szégyelled: ITT látszik. Bármit tettél, éreztél és elrejtetted magad előtt: látom.
És képzeld - én mindezekkel együtt szeretlek!






Coming out






Bittner János
Coming out


Régebben célom volt, hogy megfeleljek
minden szabálynak, mindenféle elvnek.
A társaságban néma volt a szavam.

Én megpróbáltam égni, tündökölve,
mert úgy gondoltam, egy világ dől össze,
ha egyszer én is fölfedem magam.

Ma már végképp nem érdekel, mi illik,
és néma szám is gyakran szóra nyílik,
nem kuncsorgok, hogy elfogadjatok.

De még az is, ki ismer évek óta,
csak annyit kér, hogy ne beszéljünk róla...
Ilyenkor aztán mégis hallgatok.





Szerelmes vers






Babits Mihály
Szerelmes vers


A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen, - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!






Többségünk csendesen...





Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly egy simogatás, egykedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyketörődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek.Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap,hogy szeretetünket kimutassuk.

Les Buscaglia




2009. augusztus 16., vasárnap

Aki szeret...








Vágy





Gyurkovics Tibor
Vágy

Ami után kapkodsz, elvész,
amit elengedsz, megfogod.
Karodba röpülnek a fecskék,
s magadra hagynak a csillagok.





A tó







Alphonse de Lamartine
A tó


Így mindig, új meg új partok felé vetődve,
az örök éjen át sodródva szüntelen,
soha nem vethetünk az óceán időbe
horgonyt egy percre sem?

Ó drága tó! az év el sem telt még egészen;
azt hittük, partodon láthatjuk őt hamar;
s most nézd! magányosan merengek itt a bércen,
hol ő pihent tavaly.

Így zúgtál akkor is mély szirtjeid tövében,
megtépett mellükön így porlott szét az ár,
s tajtékod könnyei így peregtek a szélben,
áldott lábainál.

Őrzöd-e még az est emlékét? Szállt a csónak,
s a messzi ég alatt nem zengett zene más,
csupán a dallamos hab énekébe olvadt
evezőcsobogás.

S akkor, váratlanul, egy földöntúli dal szól,
s az ámult ormokon vele zsong az Echó;
a hullám is figyel, s az édes, édes ajkról
így rebben föl a szó:

"Állj meg idő, ne szállj! s ti nyájas arcu órák,
ó, ti se múljatok!
Hadd ontsák ránk betelt gyönyörünk dús adóját
e tündöklő napok!

Annyit emészt a kín, vak gyötrelmében annyi
nyomorult szív remeg:
azokkal fussatok, de hagyjátok vigadni
a boldog lelkeket.

Csak pillanatokért könyörgök, és hiába.
Száll az idő velünk.
Suhanj lassabban, éj! - szólok, s a hajnal árnya
széttépi éjjelünk.

Hát ringass, szerelem! múló perc, tölts be minden
mámorral, míg vagyunk!
Embernek rév, a gyors időnek partja nincsen,
elszáll, s mi meghalunk!"

Sóvár idő, felelj! gyönyörünk lobogása,
midőn elöntenek a mámor habjai,
épp úgy enyészhet el, épp úgy zuhan homályba,
mint a gyász napjai?

Nem óvhat meg a szív, ha csak nyomot belőle?
Örökre elmerült? Egészen elveszett?
Szülőjük, az idő végképpen eltörölte
e boldog perceket?

Öröklét, semmiség, elmúlás: meredélyek,
mivé lesznek, miket elnyeltek, a napok?
Nem adjátok soha vissza nekünk a kéjet,
mit elraboltatok?

Tó tükre! néma szirt! barlangok! erdőségek!
Időtlen élet és újton-új ifjuság:
Ó, Természet! te óvd, te őrizd meg ez éjnek
emlékét legalább.

Ott éljen szüntelen békédben s viharodban,
szép tó, és dombjaid mosolygó hajlatán,
fenyőid éjjelén s tükröd fölött a zordan
függő szirtek fokán.

A zefirben, ha lágy szárnyával tovarebben,
a dalban, mit az ár partjaidon zokog,
s az ezüsthomlokú csillagban, mely vizedben
fehéren imbolyog.

Hogy ha sóhajt a szél, ha nádasok remegnek,
s illattal ittasult balzsamos levegőd,
és minden látomás, minden hang és lehellet
vallja: "Szerettek ők!"

(Rónay György)




Nyári sanzon





Juhász Gyula
Nyári sanzon


Nyáron daloltam, őszre félretettem
S most tűnt nyár tüzénél melegszem...

Arany hold úszik türkisz égen,
Fekete fák az ében éjben,
Dalol a nyár szőke réten.

Ma a smaragd füvekre fekszem,
Az őszi bánattól menekszem,
Téli rontás vedli lelkem.

Ó őszi álom, téli álom,
Kis életem, hosszú halálom,
Vigasztalj, nyáréji álmom.

Arany hold úszik türkisz égen,
Fekete fák az ében éjben,
Vágyam arany, sorsom ében.

Így daloltam vígan régesrégen.




LÁTOGATÓIMNAK SZERETETTEL:







Sóhaj





Wass Albert
Sóhaj

Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.
S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.
Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.
S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.
A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.

Bajorerdő, 1946







Ajánlás





Zimonyi Zita
Ajánlás

Minden hozzád szálló, verdeső időmet,
rejtekből feléd törő komisz ötletet,
lassított filmként pergetett bús napomat,
neked tartogatott, kulcsra zárt alkalmat,
igyekvő homályt, pírtól bújó éjszakát,
szemednek szememben gyúló csillagát,
beforduló magam kifordított képét,
átesett világom vadóc tévelygését,
vérednek szívemben csapongó mámorát,
bőröm selymét, vágyak nedvét, ölem lázát,
belém csobbanó magad nyíló köreit,
mohó érzékek sokasodó gyűrűit,
a szent elcsitulást felajánlom neked,
ki asszonyból asszonnyá teremtett engem.





Különös...







Különös, hogy néha milyen kevés is segíthet már az emberen. Elegendő hozzá akár olyasvalaki is, akit egyáltalán nem ismer.


Erich Maria Remarque



2009. augusztus 15., szombat

CSILLAGÓRA






Hárs Ernő
CSILLAGÓRA


Félignyílt kagyló volt a langyos éj,
a víztükör s a felhős ég a héjak,
s a szűrt holdfény a gyöngyházcsillogás.

Egy parti kocsma korhadt asztaláról,
fűzfák alatt kortyoltuk az italt,
paraszti pincék mézédes borát.

A szem tárgy nélkül kószált, csak a száj
volt híd az álom s valóság között,
hűlt délutánok ízét közvetítve.

Ahogy nőtt a homály, nem volt már férfi, nő
csak meztelen szívek, melyek beszéltek,
a mindenség tornácán révedezve.

Mint akik már ismerték hajdan egymást,
s most sorbafűzve emlékeiket,
eltervezik az új találkozást,

egy másik csillagon, hol ugyanígy
setteng az árnyék, cirógat a szél,
s rémlik távoli időkből egy óra,

melyben az éj gyöngykagylója kinyílt.







Viszontlátás






Mihai Eminescu
Viszontlátás


- Erdő, erdő rengeteg,
Hogy folyik az életed,
Mert sok idő elszaladt,
Mióta nem láttalak,
S mióta lábam bejárt
Messze földet , hét határt.

- Mint rég, úgy folyik sorom,
A zimankót hallgatom,
Hogy' szaggatja ágaim,
Eldugja patakjaim,
Torlaszolja útjaim,
És elűzi dalaim.
Mint rég, úgy folyik sorom
Forrás táján hallgatom
Nyáron a dojnát, melyet
Én adtam mindenkinek,
S míg a korsajuk telik,
Asszonyok énekelik.

- Hej, szelíd folyójú erdő,
Az idő megy, az idő jő,
Te vénülni mégse fogsz,
Egyre csak fiatalodsz.

- Az idő? Évezred óta
Nézek csillagfényü tóba,
S mostoha vagy jó időben
Lombom, ágam zúg a szélben,
S jó idő vagy mostoha,
Nékem folyik a Duna.
Csak az ember változó,
A világban bujdosó.
De helyünk mi el nem hagyjuk,
Változatlanul maradtunk:
Folyamaival a tenger,
A föld sivatag terekkel,
Holdvilágostul a Nap,
Erdőstül a sok patak.


Jékely Zoltán fordítása





Csak a kezed súgott reményt





Zimonyi Zita
Csak a kezed súgott reményt



Szemed száz hideg csillaga hullt rám,
s az örökkévalóság kelyhébe zuhantam
a valóságszálak hálóján át.
Közelségedre szívemben felcsendült
a mindenség kék harangja,
s kérdőjelbörtönömből törött szárnyú
Madárként verdestem feléd.

Szavaim szikrái
fénytelenül pattantak le rólad,
kérleléseimből hiába szőttem hálót
a tátongó semmi fölé.
Mozdulataid fagyos torlaszain fuldokoltam,
tétovaságod tengere hűvösen zúdult
akarásom égig érő tüzeire,
s közben lázas szelek lobogtak szerte

Mondatok hóval takart jegén
botladoztam vissza hozzád,
esélyem sikoltva tört kétkedéseiden.
A náladnélküliség kősivatagján
virágot bontottam,

s távol tartó kimértséged
naptalan égboltja alatt hervadtam:
nem fordítottad felém arcodat,
csak a kezed súgott reményt…




Talán...





Lőrinczi L. Anna
Talán...


Megtört szívem, könyörög nekem.
Ne zárj be! Suttogja. Vágyom szerelemre.
Engedj szállni, idö porát söpörd le!
Eddig szunnyadtam, vártam, had ébredjem.

Lelkem bilincseit rázom, feszegetem!
Hol vagy Kedves? Érted teszem!
Van, ki azt állítja, leg - leg...szeret.
De nem számít már, lerombolt mindent.

Csalódás, ócska hazug szerelemmé lett.
Virágom sarjadó hajtását, tövestől kitépte.
Fröcsögő sár lepett be szép emlékeket.
Hiába őriztem! Nem akarta, tönkre tette!

Elmúlt pillanatok törnének felszínre,
Együtt átélt gyönyör, remegő érzése.
Fájdalom, könnyek, jajveszékelések,
A boldogság legmélyebb ellentéte.

Segíts felejtenem, ismeretlen Kedves!
Simogatásodra vágyom, karod ölelésére.
Szeretnélek magammal ragadva, vinni a Mennybe,
Vérem lüktetését, száguldását érezni ereimbe,

Szörnyü ürességben, elmúlás érzése
Villámcsapásként hasít, eleven szívembe.
Rohanó percek, hónapok, évek...
Ne várass tovább, életem véges...



Szerelem





Ecsedi Éva
Szerelem


Védtelenek most az álmok
Körbefonlak hozzád bújok
Ölelj úgy hogy el ne vesszek
Ha elvesznék hát keress meg
Akarom hogy mindig itt légy
Viharokban csak engem védj
Szeress nagyon-nagyon szeress
Szélzúgásban engem keress
Keress engem magas hegyen
Hullámzó mély tengerekben
Ha nem találsz mégse állj meg
Mert ha testem nem leled meg
Lelkem akkor is eléred
Verseimben tovább élek



Szabad akkor leszel...






Szabad akkor leszel valóban, ha napjaid nem gond nélkül valók, sem éjszakáid nem szükség és bánat nélküliek.
Hanem ha mindezek befonják életedet és te mégis, mezítelenül és kötelékek nélkül fölébük emelkedel.

Kahlil Gibran



Minden nap...





Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de minden nap születik valami, amiért érdemes élni és küzdeni!

Hérakleitosz





Várlak





József Attila
Várlak


Egyre várlak. Harmatos a gyep,
nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
Rideg vagyok és reszketek is néha,
egyedül olyan borzongós az éjjel.

Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
és csend volna, nagy csend,
de hallanánk titokzatos zenét,
a szívünk muzsikálna ajkainkon
és beleolvadnánk lassan, pirosan,
illatos oltáron égve
a végtelenségbe.