Örökkön - örökké

Pilinszky János

Örökkön - örökké
 
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.
 

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.
 

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?
 

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!
 

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!
 

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb. 

Panasz

Pilinszky János

Panasz 

Elevenen a csillagok alá,
az éjszakák sarában eltemetve,
hallod a némaságomat?
Mintha egy égbolt madár közeledne.

Így hívogatlak szótalan:
az örök hallgatásból,
idegen egeid alól
valaha is kiásol?

Eljut hozzád a panaszom?
Hiába ostromollak?
Köröskörűl a félelem
zátonyai ragyognak.

Számíthatok rád istenem?
Úgy vágyom közeledre,
dideregve csak hevesebb
a szerelmek szerelme!

Temess a karjaid közé,
ne adj oda a fagynak,
ha elfogy is a levegőm,
hívásom sose lankad.

Légy reszketésem öröme,
mint lombjai a fának:
adj nevet, gyönyörű nevet,
párnát a pusztulásnak.

1949

Zúzmara

Zelk Zoltán

Zúzmara

Mikor az első zúzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.

De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha majd a szív nem s nem akar feledni.

Mert zúzmara a rózsafán,
mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. -
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.

 

Kérdés

Pilinszky János

Kérdés

Hol járunk már az éden fáitól!
Világunk büszke madarának
csőrében porladunk.

Hullám befagy,
lüktetés, csobogás eláll,
meghasadnak az evidenciák.

Akárhonnan,
érkezhet mondat
akárhonnan?

MERT EGYEDÜL

 Váci Mihály
MERT EGYEDÜL

Mert egyedül meghal szívünk nagy árterein
amiért élni érdemes, mert egyedül
a küszködés szép szele kifullad az égen.
Ránk térdepel és gúzsba köt a bánat,
a szív nem dobban többé forró rózsát,
csak mázsás kő lóbál nyakunkba kötve,
a vér-erek sudár hárfáján elhal
a könnyű ujjal keltett zene bennünk.
Az arcunk, mint folyókon a holtak
zöld arca, úszik a hétköznapok tükrén
s csak hintázunk tonnányi félelmünkkel
üresen, mint harang, ha nem zendíti nyelve,
Mert egyedül a halál gyökér íze
olvad a szánkban - ó, mert egyedül
nem nyílik számunkra a déli égbolt,
amely felé sírásunk fürj csapata bujdokolna.
Mert egyedül nincs puha táj, hazánk sincs,
melynek földjébe keserű gyökérrel
foganni vágy csírátlan szívünk.

Az élet fura ajándék...

Az élet fura ajándék. Először túlbecsüljük, azt hisszük, örökké élni fogunk. Aztán alábecsüljük: rongyos, piszkos, túl rövid, majdhogynem eldobjuk magunktól. Végül rájövünk, hogy nem is ajándékba, csak kölcsönbe kaptuk. Akkor megpróbálunk rászolgálni a kölcsönbe kapott ajándékra.


Eric-Emmanuel Schmitt

Kék virág

 




Károlyi Amy
Kék virág

Ezt a libegést, karcsuságot,
könnyüséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, ő is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
ő is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. –
Eltikkad gyürüs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében.

AMIKOR MI BÚCSÚZUNK

 

  

Wass Albert
AMIKOR MI BÚCSÚZUNK



Amikor mi ketten búcsúzunk,
a lelkünknek az mindig egy halál. 


Éreztétek-e valaha,
hogy szívetekből messze száll a nyár, 

és álmaitok fényes nap-szeme
felleg-homályos alkonyatra vár? 


És ugye éreztétek olykor,  
hogy a halálnál ez se' sokkal enyhébb,
s ennél se' sokkal enyhébb a halál?

Nem lámpával, hanem szívvel kell keresni...

 



Nem lámpával, hanem szívvel kell keresni az embereket, mivel csak a szeretetnek nyílnak ki a szívek. 
 

Peter Rosegger

Hangulatok

 



Wass Albert
HANGULATOK



ifj. gróf Bethlen Balázsnénak



Halljátok-e? a kékes hegygerincen
felharsant már az őszi hallali.
Ugye, nem tudtok most csapongó szívvel
rügy-pattanó Napkeltét vallani?



Pedig a sárga lomb: az is virág,
és a halálban lappang már az élet,
mely összeomló múlt-romokból éled.



Higyjétek el: csak hangulat az élet.



Higyjétek el: a nyári arculat,
s az őszi fák borongó arculatja,
csak hangulat, és újabb hangulat.



S higyjétek el nekem,
hogy a halálban nincsen veszteség,
hogy a halál csak újabb fordulat:



mert minden hangulat egy élet,
és minden élet csak egy hangulat.



 

Bármit is tartalmaz a jelen pillanat...

 



Bármit is tartalmaz a jelen pillanat, fogadd el, mintha magad választottad volna azt! Mindig vele működj, s ne ellene! Tedd barátoddá és szövetségeseddé, ne pedig az ellenségeddé! Csodálatosan át fogja ez alakítani az egész életedet.


Eckhart Tolle

ŐSZI CSOKOR

 





Wass Albert

ŐSZI CSOKOR


Annak, aki velem volt akkor is,
Amikor már mindenki elhagyott.



Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...
Szellőt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.

Aki semmin sem tud nevetni...

 




Aki semmin sem tud nevetni, éppen úgy nem uralkodik az életén, mint az, akit - mert nem tud magán uralkodni - minden nevetésre ingerel.

Rudolf Steiner

Nekem megvan...

 



Nekem megvan az a mások számára nem mindig kellemes tulajdonságom, hogy ha valami bajom van, nem tudok beszélni róla, még a legközelebbi hozzátartozóimnak sem. Amikor már el tudom mondani, akkor túl is vagyok a problémán, amely vagy megoldódott magától, vagy megoldottam, vagy pedig már egyáltalán nem izgat. A legjobb, amikor magától kihuny, elhamvad, eltűnik, olyanná válik, mint egy távolba vesző vonat.


Vitray Tamás

Majd elnézem

 




Pilinszky János
Majd elnézem 


Majd elnézem ahogy a víz csorog,
a tétova és gyöngéd utakat,
a fájdalom és véletlen közös
betűvetését, hosszú-hosszú rajzait –
halott köveken, élő arcokon –

elnézem őket, mielőtt
a feledést kiérdemelném.

A szerelem legnagyobb ajándéka.....

 



A szerelem legnagyobb ajándéka az a képesség, hogy mindent megszentel, amit megérint.

Barbara De Angelis

Az egész élet nem más, mint...

Az egész élet nem más, mint folytonos nevelés, melyben mindnyájunk Tanítómestere a nagy leckét a végére tartogatja.

Mitchell Hedges

Miért szereted az egyik férfit, és...

Miért szereted az egyik férfit, és a másikat nem? Miért van az, hogy az egyik pasas érintése hévvel borzongat meg, a másiké viszont hidegen hagy? Ez az igazi rejtély.

Laurell Kaye Hamilton

Sokat voltam egyedül.....

 



Sokat voltam egyedül. Az ember azt hinné, hogy meg lehet azt is szokni, ha az ember sokat van egyedül. De nem. Ezt az egyet nem lehet megszokni soha.

Wass Albert

Akik igazán vonzódnak egymáshoz.....

 



Egy kínai mondás szerint: "Akik igazán vonzódnak egymáshoz, azokat ezer mérföld sem választhatja el. Akik nem, azok akkor sem kerülnek össze, ha a szomszédban élnek.



Shan-Tung Hsu

A barátságnak az a lényege.....

 



A barátságnak az a lényege, hogy mindig ugyanolyan legyél a barátoddal... Az én barátom úgy fogadjon egy év múltán, egy év távollét után is, ahogy régen. A baráttal mindig ugyanúgy veszed föl a fonalat. A barát, akármi történt közben, az a barátod marad.

Bereményi Géza







  

Minden szép.....

   



Minden szép számomra, ami szeretetet sugároz felém.
Simon András

Emlékezés szeretteinkre

Ágota László
Emlékezés szeretteinkre

Csillagok gyúlnak a messzeségben.
Hűvösre fordult az éj, rideggé vált minden.
Párás ködben úszik az alföldi táj,
Reggelre a dermesztő fagy jéggel fedi már.

Előkerült a múlt az emlékek képében,
Szívbemarkolóan elcsendesül minden,
Megérint az elhunyt ősök szelleme,
Messze vannak, de itt élnek a lelkemben.

Leülök a végtelen semmi peremén,
Nincs tovább, itt vagyok az út végén,
Szemben velem lepelbe öltözött lények,
Nincs testük, de csillogó szemmel néznek.

Eltávoztak már Ők e földi világból,
Test nélkül élnek Tőlünk nagyon távol.
Génjeiket hagyták örökül nékünk,
Így most is itt élnek örökül mivelünk.

Gyertyát nyújtunk emlékül e napon,
Virágcsokor díszlik minden egyes síron,
Néma csendben gondolunk most rájuk,
Egy rövid ideig a régmúltban járunk.

Temetőben

 

 

 

 

 

Dsida Jenő 
Temetőben 

Köröttem csend - és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rámköszönnek,
és mind az igazi Nagyok -
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő! -
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

 

Valaki elment, akit szerettem....

Valaki elment, akit szerettem.
Valaki volt a mindenem.
Búcsú nélkül itt hagyott.
Utána csak üresség maradott.
Láttam őt nevetni, boldogan.
Hallottam a legszebb szavakat,
Amiket ember csak mondhatott,
De elment, s a szívem megfagyott.
Valaki meghalt, akit szerettem.
Valaki magával vitte mindenem.