2010. szeptember 20., hétfő

Ez már az ősz





Zelk Zoltán

Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök,
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit.-
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelenül.





2010. szeptember 19., vasárnap

LÁTOGATÓIMNAK SZERETETTEL:














Szél hozott, szél visz el

alt




Szabó Lőrinc
Szél hozott, szél visz el


Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőkből kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
-megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?




Ősz





Signor István
Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....


2010. szeptember 16., csütörtök

...angyalok vannak körülöttümk.






Amit az ember magára hagy, amivel nem törődik, az bekoszolódik... Ez a lelkünkkel is így van. És a kosz a koszt vonzza. Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmet, hiúság a hiúságot, önzés az elvakultságot és a halált. Amire hangolod magad, azt fogadod magadba. Annak leszel médiuma, eszköze, tettestársa és megvalósítója. Ez a törvény a láthatatlan világra is vonatkozik. Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk. Ha nem is látjuk, de érezzük őket.

Müller Péter




2010. szeptember 14., kedd

2010. szeptember 13., hétfő

Tudnunk kell...





Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.

Henri-Frédéric Amiel



ŐSZIRÓZSÁK









SZILÁGYI DOMOKOS
ŐSZIRÓZSÁK


Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.




2010. szeptember 12., vasárnap

Ősz a sétatéren








Dsida Jenő
Ősz a sétatéren

Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!


A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.


Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.


Őszi éjszaka









Szabó Lőrinc
Őszi éjszaka

Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők!
Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!
Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek –
Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!


Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt
a pénzszerzésbe… – Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? –
Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,
szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak

.

Egy szomorú vers, mely tétován s gyűrötten röpdös a szélben,
mint a piros ősz ázott lobogói… Ma reggel, óh, ma reggel
még őzike volt, ugrált a kedvem! bujkált! – De nemsokára
megjött az eső, puha csepegés… Óh, lágy zene! néma giliszták!


Megjött az eső, és nézd: megállítja az óramutatókat:
perc, perc, perc: egyik se halad, mind beleragad a sárba!…
– Felejtsük el, kedves, a holnapot; itt vannak a fekete erdők:
merüljünk vissza porhanyó életnek a puha halálba!




ŐSZ









PETRI GYÖRGY
ŐSZ


Ezek ezek ezek
Ezek a didergő gyerekkezek
Ezek az eső
Vert levelek
Ahogy
Kapkodnak nyúlkálnak
Melegért fényért
És lerohadnak mielőtt a tél
Megdermesztené őket
E fonnyatag kérlelő kezecskéket



ŐSZI VÁZLAT








Pilinszky János

ŐSZI VÁZLAT



A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.




A NAP LENYUGSZIK






Rainer Maria Rilke

A NAP LENYUGSZIK


A nap lenyugszik lágyan.
Bolyongok éberen.
A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,
ragyogva néz felém,
oly árva ott az égen,
akár a földön én.

Fodor András fordítása



esti rét.gif


2010. szeptember 11., szombat

Rózsaszüret






Kosztolányi Dezső
Rózsaszüret

Királylánynak kötök ma csokrot,
piros, fehér és sárga rózsát,
haldoklik a bús rózsaerdő,
elvérzik a gallyon a jóság,
piros, fehér és sárga rózsák.

Pufók, vigyorgó hold kacag fenn,
halotti árnyékok osonnak,
sápadt az éj, sápadt az arcom,
hideg szelek fújják a holdat.
Halotti árnyékok osonnak.

Haragvó rózsákkal verekszem,
és vérrel áztat száz hazugság,
cirógatnak virágos ágak,
alattomos, gonosz cicuskák,
és vérrel áztat száz hazugság.

Csurog a holdfény és a vérem,
a földre vág egy gúnyos ördög,
eltépi lebegő ruhámat,
karmolnak égő rózsakörmök,
a földre vág egy gúnyos ördög.

Csupa piros seb már az arcom,
s megyek előre zúzva, marva,
belém hasít a tearózsa,
akár a tigris szörnyü karma,
megyek előre zúzva, marva.

Mezítlen mellel földre fekszem
s kacagva talpra ugrom újra,
egy gőgös ár reám viharzik,
s szegény, szegény szemem kiszúrja.
Kacagva talpra ugrom újra.

Töröm a csokrot, éji kertész,
vérezve és vakon tusakszom,
sebes mellem vérszínü rózsa,
halvány kamélia az arcom.
Vérezve és vakon tusakszom.

Temetkezik a csillag is fenn.
De te ne félj, aludj csak, édes, -
fehér ágyban fehérlő rózsa! -
A te csokrod hajnalra kész lesz.
Ne félj, ne félj, aludj csak, édes.

Reggelre majd ajtódba botlom,
vakon, bénán és haloványon,
véres virágokkal borítlak,
és a te rózsalelked áldom
vakon, bénán és haloványon...


szép-változó rózsák.gif




Évszak-tündérek






Paul Fort
Évszak-tündérek


A négy évszak négy tündére
énekórát vesz az égbe,
bodros, nedves, zápor, havas,
hogy még szebb dalokat hallhass.

Évelején, most születtek,
ifjúságuk vígan tombol,
rózsás nyelvek, trombita orr,
nagy fekete gyémánt szemek.

Hajuk gyöngy főkötő alatt,
lábukon mókusbőr topán,
sál egyiknek sincs a nyakán,
csivognak, mint a madarak.

Tanítójuk az arkangyal,
bámulja tiszta hangjukat
dicséri: mennyei kardal,
hogy még szebben daloljanak.

Vizsgájukat hogy letették,
azon nyomban földre szállnak,
teli velük az erdő, hegy, rét,
mindenütt ők muzsikálnak.

Az első trillázik: „Fru, fru”,
a második: „Plik, plok, és plak”,
a harmadik: „Pik, tak, pik, tak”,
a negyedik: „Du, du, tu, du”.

Az első szól: „Szép Kikelet,
én az ég kék tüllje leszek,
csillagfényes éjszakákba
a holdfény selyem uszálya.”

A második: „Nyár, égető,
amikor izzik a mező,
és aszály sárgul a rögön,
én majd füveid öntözöm.”

A harmadik: „Ősz idején,
hervadás, gyász, nincs is remény,
szomorú szívű emberek,
én együtt sírok veletek.”

A negyedik: „Karácsonyon
jeges minden, a hó szakad,
én az ég melegét hozom
fehér köpenyegem alatt.”

A négy évszak négy tündére
mind a maga idejébe,
dalával mindent átzengve
varázsát hinti a földre.



Őszi síp

http://static.hoxa.hu/pic/kepeslapok/133001-134000/133233.gif http://static.hoxa.hu/pic/kepeslapok/133001-134000/133233.gif http://static.hoxa.hu/pic/kepeslapok/133001-134000/133233.gif




Kosztolányi Dezső
Őszi síp


Ősz
kullog a hegyben, a ravaszdi
csősz.

Vén
puskás öreg, jól ismerem már
én.

Néz.
A szeme kancsal, botja vége
réz.

Kürt
lóg vállán. Mindenkit halálba
küld.

Gaz,
himlőhelyes, fegyenc paraszt csak.
Az.

Vár.
Jaj, hogy vigyáz. Az arca, inge
sár.


és puskaport robbant szüretre
ő.

Bor
csorog a csapról, gyöngyös mustja
forr.

Mondd,
mér kuksol mégis puttonyodba
gond.

Mér
áztatja zöldes, lomha bajszod
vér?



Hervadt kertben






Kosztolányi Dezső
Hervadt kertben


A kerti golyókon a nap tüze ég...
Langyos sugarak, bús őszi mosolygás.
Szótlan haladok fáradt utamon
s vérem melegíti a nap sugara.

A ritka lugas, mely a nyár idején még
árnyat teritett, amidőn teveled
bolyongtam a rét iratos szövetén,
most fázva susog s piruló levele
egymásra borulva, a szélben inog.
Pár árva virág remeg ott a gyöpön,
bús szára lehajlik, tört szeme zárul
és várja a csendet, az álmotadót
s én hallom e csend, e mulás elejét.

Némán haladok... De a fű, a virág
mind kérdi: Szegény, emlékszel-e még?
Emlékezem és kigyuló szememet
a könny lepi el s csüggedve lezárom.
Halovány orcámra a láz tüze száll,
miként a levélre az őszi, piros lob,
aztán lesülyed fejem a kebelemre,
mint ottan az őszi virág, amely elhal.

S a kerti golyókon a nap tüze ég.




2010. szeptember 10., péntek

Jött őszanyó hideg széllel

alt



Osvát Erzsébet

Jött őszanyó hideg széllel


Jött őszanyó

hideg széllel,

aranysárga

vízfestékkel,

sárgák lettek

a levelek,

fújtak, fújtak

őszi szelek.


Fújtak, fújtak

őszi szelek,

lehullottak

a levelek.

Ott vannak

a fák alatt.

Látod a sok

aranyat?




Őszi levelek

alt





Alekszej Apuhtyin

Őszi levelek

Elszállt a nyár...Az őszirózsa holt....

Izzó, nehéz terhe alatt a búnak

ülök, alattam régi pad,

s a zúgó lomb-fejek felettem összebúnak,

regélve szörnyű sorsukat:

"Színünk nemrég a hév, sugárzó nyárban égett

s immár a múlás fenyeget,

kevés időt hagyott a végzet,

kevés napfényt és meleget.

Hát mit tegyünk? Fagy-karját végre fonja

a fürge tél testünkre már:

most boldogok vagyunk a fény-karéjba vonva,

s drágább a lét a búcsúnál.

Nézd, kertünkön milyen dús-arany ragyogás van,

a haldokló világ mily boldogan ragyog!

Nézd, milyen ünnepélyes gyászban

tüzel a süllyedő nap ott!

Jól tudjuk, hogy az ősz elfoszlik, mint az álom,

s nem mindörökre ölt havas lepelt a rét,

minden köröskörül életre kel e tájon -

de mi...felébredünk-e még?

Itt, árnyak sátrának alatta,

hol most alom hever a porban, száraz ág,

nemrég a rózsa nyílt, dúsan fakadva,

s pompázó bokros orgonák.

Jött új tavasz: új rózsák diadalmát

zengte, mint hajdan, a madár,

de szegény orgona, fagy marta szét a szirmát,

ki nem virult az újra már...

S ha új életre kél a hársak sűrű lombja,

azt már nem érhetjük mi meg,

helyettünk szebb, jobb lombok árja ontja

talán a tűző fényeket. -

Hát mit tegyünk! Fagy-karját végre fonja

a fürge tél testünkre már:

most boldogok vagyunk e sápadt fénybe fonva,

s drágább a lét a búcsúnál.

Várj még, halál! Kell még egy boldog óra!

Aztán a fűz hegyén cikázó szélvihar

leráz kegyetlenül a porba

ijesztő rohamaival...

Hárs-ágaink alá hullunk sárgára válva...

S te is, rólunk ki oly búsan ábrándozol,

betegen állsz fel e padról, tűnődve, s oly

csordultig tölt a gondok árja,

hogy lábad óvatlan reánk tipor.


Ford.: Molnár Imre



alt

2010. szeptember 6., hétfő

2010. szeptember 2., csütörtök

VALAMI KÉSZÜL





KÁNYÁDI SÁNDOR
VALAMI KÉSZÜL


Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelõre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:

Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.