Csak egyetlen leckét kell megtanulni.

Csak egyetlen leckét kell megtanulni. Azt az egyet azonban el lehet mondani sokféleképpen. A sok közül az egyik, amelyet én személy szerint különösen jelentőségteljesnek érzek, A Csodák Könyvéből való, és így hangzik: Csak szeretetre taníts, mert szeretet vagy magad is.

Gerald G. Jampolsky

Ibolya..

Erdélyi József

Ibolya..

Kinyílt a menny kék kapuja,
megjelent a kis ibolya.
Megjelent a nagyvárosban,
bejelenti, hogy tavasz van.
.
Minden sarkon belebotlok,
veszek végre egy kis csokrot.
Azt se másért, azért veszem:
szegény ember, hadd keressen...
.
Valahányszor megszagolom,
erdőn vagyok: azt gondolom,
délibábos mezőn, pusztán,
nem aszfaltos pesti utcán.
.
Beviszem egy kávéházba,
elém teszem egy pohárba,
s írok egy dalt, nem tintával, -
kék ibolya illatával.
.
Nem tintával, nem pennával,
szívem régi fájdalmával,
kék virággal, zöld levéllel, -
szívem örök szerelmével.

Szép csöndesen aludj

József Attila
Szép csöndesen aludj

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.

Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.

Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.

Csönd van
A virágok most megbocsátanak.

TAVASZI HOLDTÖLTE

Tóth Árpád
TAVASZI HOLDTÖLTE

Táncolva suhannak a szőke sugárkák,
Hűs hold aranyával elöntve a lég,
Ott kinn, valamint csodaszép, szines árkád,
A méla nagy ablakok ív-sora ég.
Vén függönyömön kipirúl a virág-dísz,
Rég elfeledett kezek ósdi müve:
Foszló violák, halovány, puha nárcisz,
Mind, mintha virulna, oly édes, üde...

Ily este merül fel előmbe sok emlék,
Mint messze homálybul a tarka hajó,
Elébb remegő, pici fénye libeg még,
Majd kél a vitorla s piros lobogó.
S mint sík, ragyogó habu, méla vizekből
Felszökken a játszi ezüstszinü hal,
Hűs lelkem ölébül ily este remeg föl,
S fürgén ütemezve iramlik a dal.

Eltűnik előlem a mély, komor udvar
És benne a rőtrügyü, bússzavu fák,
Szállok haza, messze, a barna darúval,
Amerre ezüst utat ős Tisza vág,
Hol mén dobajátul a föld szive retten,
Hol hallgat a tölgyes a puszta ölén,
S hol mély remegésü, nagy ifju szerelmem,
Mint hársszirom illata, szállt le fölém...

Nem nyírt, buja lombu, öreg liget árnyán,
Hol ring ezer ág a sok orgonafán,
Szép, gyermeki álom igézete vár rám,
Mély, tiszta tekintetü, szőke leány.
Nagy tűzszemü gép robog át közelünkben,
Vad füttyire lomb remegése felel,
S rezdül szavam: "Engem is elragad innen
Majd búgva e szörny... maga nem feled el?..."

De íme a holdat a köd beborítja,
S álmom zivatar zaja kergeti szét,
Fáradt fejem ablakaimra szorítva
Már érzem a nyirkos üveg hidegét.
S míg éles eső sürü cseppjei mossák
A fákat, ahol ragyogott a sugár,
Úgy fáj, hogy az illatos, ifju bohóság
Nem fonja körül szivemet soha már...

Kék rózsák kertje

Szuhanics Albert
Kék rózsák kertje

Csodák kertjében jártam,
Hej de sok rózsafát láttam.
Gondoltam, szakítok néked,
Vöröset, fehéret, kéket ...

Ámde, mily hamvas a sárga,
Aranyló szirmát kitárja.
Rózsaszín illata bódít,
Gyönyörű hölgyeket hódít.

Tépek egy vöröset néked,
Ennyire imádlak téged.
Fehéret, mert tiszta a szíved,
Én vagyok legnagyobb híved!

Szakítok kék rózsaszálat,
Üzenet gyanánt lesz nálad.
Ennyire csodás vagy nekem,
Kék a menny, kék a szerelem.

Kék rózsák kertjében járok,
Csodás, kék rózsafát látok.
De nincs szebb rózsaszál nálad,
Legjobban téged csodállak ...!

Kellemes tavaszi napokat kívánok!