2011. április 25., hétfő

A KERESZTRŐL SZÓLÓ BESZÉD





Balog Miklós
A KERESZTRŐL SZÓLÓ BESZÉD


Az első szó: ‘‘ATYÁM! - bocsáss meg nékik,
mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!’’...
- Ő ‘‘ugyanaz’’ maradt, ki volt mindvégig.
a fájdalom nem változtatta meg.
Most sem tagadta meg Atyját, ki küldte,
s ezzel vallotta Fiának magát,
a Főtanács előtt ez volt a ‘‘bűne’’,
s ezért szabott rá rút kereszthalált.
Korábban is felmérte küldetését,
e névvel szólítván a Végtelent:
‘‘ATYÁM, hogy lényedet szeretve féljék,
megjelentettem a Te nevedet.’’
Ezt mondta: ‘‘A ti mennyei Atyátok
jól tudja, mire van szükségetek,
s mivel ATYA, gondot visel reátok,
fölösleges aggódva félnetek!’’

A Miatyánkban is mindnyájunk Atyja,
Ki Fiának értünk nem kedvezett,
s így szólít meg a legszebb példázatba’
mindenkit, hogy ne légyen elveszett:
‘‘Ha bűnöd testi-lelki éhhalálba
űz, akkor sem vagy még reménytelen,
mert hű Atyád vár - két karját kitárva -
szívére, hol bocsánatod terem!’’

Mert számunkra a legnagyobb szükséglet
az Atya áldó bűnbocsánata.
Mulandó a halál így, ám az élet
örök. Ezért volt ez első szava.

Nem vétett volna Ő az Írás ellen,
akkor sem, hogyha bosszúért kiált,
hiszen szokás volt ellenséggel szemben
idézni a nagy zsoltáros királyt
ki átkot dörgött minden vérszopóra,
ha üldözte az Isten emberét.
De most, hogy Isten lett szenvedő szolga
Ő ellenséget is szeretve véd.

Mert Isten messze több a szeretetben,
mint amilyennek a legkegyesebb
próféták ábrázolták. A kereszten
mindent felülmúlt az a szeretet!
S innen lövell vonzó energiákat
a süllyedő viágba szerteszét:
‘‘A bűnösnek nem bosszú kell, - bocsánat,
mit áldozat hoz csak, nem szent-beszéd!’’

Nem: sok saját sebe felől ítélte
- miként mi szoktuk - az embereket,
Ő mindhalálig mások javát nézte,
‘‘mert nem tudták, hogy mit cselekszenek’’.

Az értünk testté lett Isten imája
magába zárja egész életünk,
hisz töredékes tudásunkban járva
sokszor mi sem tudjuk, hogy mit teszünk.
Ő bűnösök Barátja, biztos Ügyvéd,
s Bíró, Ki ád örök amnesztiát.
Az biztosítja minden ember üdvét,
hogy meghallgatta Isten ez imát.



KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!







Húsvéti himnusz







Kosztolányi Dezső
Húsvéti himnusz

Óh, szellőlengető
Igazság!
Szállj, szállj, riaszd a téli álmot,
némítsd el, ami gyenge, álnok,
akassz a fákra lágy ezüst csipkét, tűzszínű bimbót,
lengő fehér csipkét, lángolva nyíló ifjú bimbót,
szirmot, mosolygva ringót,
suhanj elő,
ó, szellőlengető
Igazság!

Ó, könnytől éledő
Igazság!
Lebegj be a kunyhókba lágyan,
mint balzsamos, sugáros áram,
fess rózsaszín álmot a barna, ócska nyoszolyára,
az elhagyott, szegény, álmokra váró nyoszolyára,
hol érted sír az árva,
lebegj elő
óh, könnytől éledő
Igazság!

Ó, újra-születő
Igazság!
Eljössz ma is és összejárod
az enyhe, álmodó világot.
Jer s fújd meg az ünnep rivalgó, büszke harsonáit,
fújjad az ünnep szent, aranyos, néma harsonáit,
s minden valóra válik.
Rohanj elő,
óh, újra-születő
Igazság!

Ó, harangdörgető
Igazság!
Zúgj át az alvó, lomha földön,
s légy úr felette mindörökkön.
A vérkönnyes, síró sebet fesd szépre, aranyosra,
csókold a sok sebet tüzes-fényesre, aranyosra
tózöld lágyan susogva.
Dörögj elő,
óh, harangdörgető
Igazság!

Ó, vérben ébredő
Igazság!
Ne várakozz, ujjongva törj ki
sötétedő sírbörtönödből,
és lángoló piros betűid, hogyha elfakultak,
ha a poros, kopott múlt gyászos árnyai elfakultak,
gyújtsd föl tüzét a múltnak!
Robogj elő,
óh, vérben ébredő
Igazság!

Ó, szikladörgető
Igazság!
Ujjongva, lázadozva, zajgva
verj indulót új diadalra,
repeszd a jégpáncélt, s a harsogó husvéti kedvtől,
a tavaszos, zenés itélkező husvéti kedvtől
a nép is összezendül,
vágtass elő
óh, szikladörgető
Igazság!



A szép húsvét





Ady Endre
A szép húsvét

Odukat és kriptákat pattant
S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Husvét szent tavasza
S ilyen marad.

Miért tudjon Ő az embervérről,
Mikor künn, a Tavaszban
Minden csoda csodát csinál
S minden drága fizetség megtérül?

Óh, Tavasz, óh, Husvét,
Emberek ősi biztatója,
Csak azt szórd szét köztünk:
Állandó a tavaszi óra
S ilyen marad.


Krisztus támad és eszmél,
Odukat és kriptákat pattant.
Van-e gyönyörűbb ennél?




2011. április 16., szombat

SÉTA A PÉCSI DÓMBAN






http://3dtour.eu/pecs2 KATT A LINKRE!!!


SÉTÁLJ BE A DÓMBA, NÉZZ KÖRÜL. KÖZBEN MÉG INFORMÁCIÓT IS KAPSZ.



Pécsi Székesegyház

Zokog a lelkem







József Attila
Zokog a lelkem

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohasem leltem,
Zokog, a lelkem
Keresek valakit s nem, tudom ki az?
A percek robognak, tűnik, a tavasz
S nem tudom, ki az?
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Könnyeim csorognak, s-majd ki apadnak,
Vágyak magukkal messzebb ragadnak-,
Majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmit se látok-
Akkor megállok.
Lelkem elröppen, a Végtelenbe
Tovább nem vágyom arra az egyre,
a Végtelenbe




Ajándékok...






Ajándékok, amelyek nem kerülnek semmibe: egy jó szót szólni, egy beteget fölvidítani, óvatosan csukni be az ajtót, apróságoknak örülni, mindenért hálásnak lenni, jó tanácsot adni, egy levél megírásával örömet szerezni, jogos panaszt nem melegíteni fel újra, nem tenni szóvá, amit a másik hibázik, a levert hangulatot nem venni komolyan, nem sértődni meg egy félresikerült szó miatt, megtalálni a dicsérő, elismerő szót a jóra, megtalálni az együtt érző szót a megalázottaknak, találni egy tréfás szót a gyerekeknek, elismerni az elkövetett helytelenséget, örülni a holnapi napnak, bizonyos dolgokra aludni egyet, mindenre rászánni a kellő időt és gondot, és mindenben, de mindenben szeretettel lenni.

Hetényi Varga Károly



Április






Tóth Árpád
Április

Április, ó, Április,
Minden csínyre friss!
Faun-bokájú, vad suhanc,
Újra itt suhansz!
Vásott cigánykereked
Porozza a tereket,
Repül a szemét,
Levegőbe parazsat
Hintegetsz és darazsat,
Illatot s zenét!

Némely ingó és rügyes
Ág végére már
Küldöd: kússzék az ügyes --
Katicabogár,
Mint árbócra egy piros,
Pettyes zubbonyú,
Fürge lábú és csinos
Kis matrózfiú!
Kémleli a láthatárt:
Mennyi fény! Mi az?
S zümmög zengő, napba tárt
Szárnyakkal: tavasz!

Szunnyad még a tél-mező,
Fáradt, vén paraszt,
Fűszakálla csendbe nő,
Megcibálod azt,
Majd meg méznél illatosb
Szellőfésüvel
Fésülöd, s szólsz: hé, de most,
Lomha szolga, fel!
Szundikálás volt elég,
Vár az új robot,
Mit álmodtál, vén cseléd,
Krumplit vagy zabot?

S reszket s kacag a liget,
Cserje meg bozót,
Gyenge bőrű testüket
Úgy csiklándozod;
Minden erdő egy bolond
Hejehuja-hely,
Nincsen még seholse lomb,
Csak virágkehely:
Izzad még a levelek
Vajudó rügye,
S a szirom már lepereg:
Csókos szél vigye...

S átsuhansz a városon,
Bérházak felett,
Felragyog sugároson
Sok vak emelet:
Reszkető, bibor varázs,
Vén kémény fala,
Lányszemszínű kék parázs
A szelíd pala.
Mély, sötét udvar felett
Négyszögű egen
Táncos lábad emeled,
Mint halk szőnyegen.

S padlásablakot, kitört
Sarkon fordulót,
Villogtatsz, mint zsebtükört
Pajkos nebulók:
Zsupsz! a földre hull a fény!
S ím a szenny alól
Nyűtt hang sír, tán a szegény
Por maga dalol?
Vak lap-árus: eleven
Bús utca-szemét
Sütkérez a melegen,
S nyitja holt szemét...

Április, ó, Április!
Míg tánccal suhansz,
Látogass meg engem is,
Víg örök suhanc,
Hisz egy régi kikelet
Furcsa reggelén
Együtt érkeztem veled
Földi útra én:
Szólt arany szimfónia
Napfény-húrokon,
S bölcsőmnél te, fény fia,
Álltál, víg rokon!

Április-testvérem, ó!
Hol van az a kor?
Ifjuságom hervadó
Kankalin-csokor,
Elpártoltam tőled én,
Nem veszed zokon?
Hej, beteg s fanyar legény
A régi rokon:
Ha a tavaszt élvezi,
Nézvén langy egét,
Bánatát is felveszi,
Mint szemüvegét...

Április, ó, Április!
Símogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág,
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön,
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny...

Ó, tán akkor, míg a méz
Színű nap lehull,
Bordám közül a nehéz
Szív is elgurul,
Imbolyog még, menni fél,
Majd gyáván, sután,
Bíbor labda, útra kél
Tűnő nap után:
Táncol, ugrik, fellebeg,
Enyhén száll tova,
Felfogják a fellegek,
S nem fáj már soha...



2011. április 11., hétfő

Április 11.: a Magyar Költészet Napja.










József Attila: (Szállj költemény...)


Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, -
van idő, csipjük csak fülön.

Nyugtasd a gazdagok riadt
kis lelkét - lesz majd kegyelem.
Forrást kutat, nem vért itat
a szabadság s a szerelem.

Szólitsd mint méla borjuszáj
a szorgalmas szegényeket -
rágd a szivükbe - nem muszáj
hősnek lenni, ha nem lehet.

1937. márc.






2011. április 10., vasárnap

TAVASZ








Ihara Saikaku (1641-1693)

TAVASZ

Levetem tavaszi ruhám.
A szép Tavasz
ládám ölébe csillog ezután.

(Kosztolányi Dezső ford.)




2011. április 9., szombat

A tükör vallomása









Szabó Lőrinc
A tükör vallomása


- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör.

Beszélj magadról: felelj neki, tükör!


- Elkapom arcod és a pillanat
szeszélyét, minden mozdulatodat,
mint mély eget a mély tenger színe,
befogadlak, mint senki sohase,
hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,
és szeretlek a parancsod szerint,
sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néha barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz s imád,
és nem akar lenni, csak általad,
csak árnyéka annak, ami vagy.

- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör,
Szólj még magadról: felelj neki, tükör!

- Égsz, átgyúlok, és hideg maradok,
sírsz, visszasírok, s mégis hazudok,
szolgádnak hiszel, s nincs hozzád közöm,
felszínem ábránd, mélységem közöny,
tükör vagyok, nem sejted, míly csodás,
megfoghatatlan, tiszta látomás,
mert látomásod is visszaverem,
nem érezlek, nincs emlékezetem,
agyonlőheted előttem magad,
kihullsz belőlem, mint a pillanat,
kihullsz, nyomtalanul, üresen, bután,
mint az öröklétből a földi árny.





Fecskehivogató









Móra Ferenc
Fecskehivogató

Villásfarkú fecskemadár,
jaj de régen várunk!
Kis ibolya, szép hóvirág,
kinyílott már nálunk!
Fátyolszárnyú kis méhecskék
zúgva-döngve szállnak.
Cifra lepkék, kék legyecskék
ide-oda járnak.
Rózsa, rózsa, piros rózsa
nyitogatja kelyhét;
itt a tavasz, lessük, várjuk
a csicsergő fecskét.





2011. április 2., szombat

Felkelsz, rohansz, lefekszel.






Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét.

Csitáry Hock Tamás




2011. április 1., péntek

LÁTOGATÓIMNAK SZERETETTEL:







Tavasz lett újra!








Pete Margit
Tavasz lett újra!


Itt a tavasz végre, nyit!
Erdő, a kert és a rét
vetkőzi ócska gönceit.

A hóvirág lásd, már kinyílt,
kelleti még magát kicsit,
majd egy évre búcsút int.

Fák levelet szabnak megint,
árvácskák ezer színre színt
festenek - hitük szerint.

Az aranyeső színe mint
a napsugár, akként virít,
nyílni csábítja társait.

Orgona bontja ágait,
cifrázza buja fodrait.
Micsoda szépség újra itt!

Tulipán kövéren ásít,
fényezi bomló szirmait,
s a tavasz felé kacsint.

Kidugja fejét a jácint,
széthinti pompás illatit:
van-e, mi jobban andalít?

A nárcisz kontyot igazít,
kihívón pózol, ránk tekint,
nézni, csodálni kényszerít.

Zöldell a fű, új szint keverint...
Látod? Tavasz lett újra itt!
Elhozta régi kincseit!




virágok.gif