Várj... várok

Szosznyák Irén:
Várj... várok

Várj...

Arcodon tekintetem illata,
szádra némaság-rácsa telepszik,
zsebedben csillagot melengetsz,
szorításodtól a fénye megszédül...

Minden szavam kékké olvad benned,
agyagképek pöffeszkednek az égen,
talpad alatt csillagözön parázslik,
s asztalodon kancsód homloka biccent helyetted.

Belőlem gyűjtöd az erőt nélkülem!
míg a parton örök-álomba halnak a habok,
de a színek csak velem együtt egészek,
ezért reméld, hogy egyszer megérkezek...

Várok...

Arcomon tekinteted illata,
számra némaság-rácsa telepszik,
zsebemben csillagot melengetek,
szorításomtól a fénye megszédül...

Minden szavad kékké olvad bennem,
agyagképek pöffeszkednek az égen,
talpam alatt csillagözön parázslik,
s asztalomon kancsóm homloka biccent helyettem.

Belőled gyűjtöm az erőt nélküled!
míg a parton örök-álomba halnak a habok,
de a színek csak veled együtt egészek,
ezért remélem, hogy egyszer megérkezel...