Babits Mihály: Egy rövid vers
melyben a költő saját lelkét szólítja meg és nagyon kegyetlen dolgokat mond neki.
Ó lélek, lélek, mivé kelle válnod!
Idétlen fényre szülted ezer álmod.
Utolsót holtan hordozod magaddal,
mint hol gyermek lelkét viszi az angyal.
De néha éjjel, éjes éjszakákon
mikor magad vagy az egész világon
s az egész világ egymagadba mélyed,
minthogyha megmozdulna néma méhed.
Mert ami meghalt, nincsen eltemetve,
mit megtagadtál, nincsen elfeledve
s a megölt gyermek, mint fájdalmas árnyék
kisértetes méhedbe visszajár még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése