ÖRÖMKÖNYV

Müller Péter

ÖRÖMKÖNYV

/részlet/

A mai verbális, egocentrikus ember nem ismeri a hallgatást - csakis az elhallgatást. És ez itt baj! A csend a mi számunkra üres és hamis.
A meditáción alapuló kultúrák csendje tele van zengő szépséggel, boldogsággal és átélt igazságokkal. Csukott szemmel is látták egymást, és ha a hátuk mögött ült valaki, annak is tudták a gondolatát. Az igazi meditáció nem magányt teremtett, hanem érzékeny csöndet, amelyben maghallom a másik ember legtitkosabb gondolatait is.
A mi csendünk azonban tele van megoldatlan gondokkal, vétkekkel, hazugságokkal, szorongásokkal, Rémült zsivajjal, kétségbeeséssel és fájdalmas feszítő, elfojtott problémákkal. Nincs akinek elmondhatnánk.
Egyedül vagyunk. S ezért mi arra a nagy és küzdelmes feladatra vagyunk itélve, hogy beszéljük meg. Kérdezzük meg.
Hallgassuk meg. Mondjuk ki. Nyiljunk meg egymás számára. Legyünk bátrak a meghallgatásra. És vállaljuk a szókimondás veszedelmét /ezt így tanítják az angyalok/.
Veszélyes tanítás. Az én angyalom még ezt is hozzáteszi:
Én látlak. Előttem nincs titkod, mert látlak. Ahonnan én nézek, onnan mindent látni. S ha majd átjössz ide, a szellemi hazádba, te is megtapasztalod, hogy itt soha, semmi rejtve nem maradhat. SE önmagad, se mások elől. Nálunk nincs látszat - csak valóság. Amit érzel, amire vágyódsz, amitől félsz, amit gondolsz, amit utálsz magadban, sőt, amire gondolni sem mersz, mert szégyelled: ITT látszik. Bármit tettél, éreztél és elrejtetted magad előtt: látom.
És képzeld - én mindezekkel együtt szeretlek!