Valaha az ember nem úgy élte meg önmagát, mint manapság.
Ma azt hisszük, hogy minden érzés, minden gondolat csakis bennünk van.
Hogyminden, ami történik a lelkünkben, csakis a mi magántörténetünk. Hogyminden benső történetünk csakis a saját fejünkben játszódik le. Énvagyok szomorú, én vagyok kéjsóvár, én gyűlölködök. Én szomjazokgazdagságra, hatalomra, énbennem villannak gyilkos indulatok - deugyanakkor én vagyok nyugodt, én vagyok békés, én vagyok boldog,bizakodó és jóakaratú.
Minden bennem játszódik le. Az én génjeimben, az én agyamban, az én lelkemben.
Az én saját lényemben, melynek senkihez sincs köze.
Ma úgy véljük, hogy csakis saját, magántörténetünk van.
Magánügyünk. Magánsorsunk.
Magának boldog az ember. És magának boldogtalan.
A "Nincs Szeretet" világnak, amelyben élünk, ez a valóságtudata.
S ez nem így van.
Valaha,ha valaki olyan csúnyán viselkedett, mint a túloldali ji-king patkánya,azt mondták rá, egy gonosz szellem megszállta őt.
Valaha úgy látták,hogy lelkünk kapcsolatban van az egész látható és láthatatlan világgal.És egyszerre vagyunk adók és vevők. Ha agyadat elborítja a gyilkosindulat, médiumává válsz a világ összes gyilkos, pusztító erőinek.
Ha nagyravágyó vagy, bevonzod mások nagyravágyását.
Egy feldúlt emberre rácsimpaszkodnak az összes zaklatott lelkek - s feldúlhatja egész környezetét.
Alegtöbb bűnös, ha elkövette a bűnt, utána nem érti, hogy mi történtvele. Még mielőtt elindulna benne az önigazolás mechanizmusa, nem érti,miért tette a bűnt.
Úgy érzi, mintha nem ő tette volna.
Az, hogyegy börtönben a legtöbben azt mondják, hogy ők ártatlanok, nemcsakmásoknak szóló hazugságok, de úgy is érzik, valóban, hogy nem tetteksemmit. Illetve, hogy amit tettek, mintha nem ők tették volna. "Nemtudom, mi történt"&"Nem emlékszem, csak az utolsó pillanatra"&"Nemakartam!& Nem értem, hogy tehettem ilyesmit&" - ezek a visszatérővallomások.
A nácizmus bukása után sok százezer szadistatömeggyilkos érezte úgy, hogy olyasmit tett, amit nem akart. Nembűntudatot érzett, hanem értetlenséget.
Egy magyar dokumentumfilmbenelőkeresték azt a szörnyeteg asszonyt, egy ávóst, aki sok évtizeddelezelőtt a kitelepített nők barakkjaiban felügyelő volt. Egy öreg nénibukkant föl, a már szintén idős, egykori rabok közé. Egy szelíd, zavartnénike jelent meg az ajtóban. Kis retiküljét riadtan szorította amarkába. Nem értette, miért utálják őt. Elfeledte, hogy valahacsizmával rugdosta ezeket az asszonyokat. Éheztette, verte őket, lehet,hogy meg is ölt néhányat - de nem emlékezett rá.
Nem azért, merthazudott, hanem azért, mert régen más erők vették körül. Más erők"szállták meg". Egy szadista világ erőinek médiumává vált, s ez későbbúgy tűnt számára, mintha nem is vele történt volna. Mintha nem is őtette volna, amit tett.
Megszállta a kor "ördöge", maga is "ördöggé"vált. És amikor ez a rettenetes összműködés megszűnt, nem érzett utánakülönösebb bűntudatot, mert amit tett, azt nem érezte személyesügyének. Voltak, akik a rosszat kifejezetten parancsra tették, ésfölfelé mutogattak, de a legtöbbnek nem is kellett semmiféle parancs.
Azt tették, amit akkoriban "kellett".
Ahogya falombok, ha elmúlik a szélvihar, "elfelejtik" a vészes, süvítőüvöltésüket, s újra békésen sustorognak a napsütéses nyugalomban, úgyfelejti el aljas magatartását az ember is, akin átsüvített a korszellempusztító vihara.
De ne hidd, hogy ez csak a történelmünkkel van így.
Azértmondtam csak el, hogy éreztessem: soha senki sincs egyedül. Ez csak amai atomizált, ostoba lélektudatunk téveszméje, hogy csupán bennünk,egyes-egyedül bennünk dől el minden. Hogy nem függünk senkitől. Nem hatránk senki, mert olyanok vagyunk, mint a hermetikusan zártkonzervdobozok.
Nincs így.
A rossz erőktől naponta meg kell tisztítani magunkat.
Az"ördögűzésnek", az ártó "rossz szellemektől" való megszabadulástitkának minden ősi hagyomány és minden vallás a tudatában volt. Egysámánnak, egy gurunak, egy tibeti gyógyítónak, egy taoista bölcsneképpúgy feladata volt az ördögűzés, mint Jézus Krisztusnak. Később ezt atudást az emberiség elfelejtette. Illetve nagyobb baj történt:összetévesztette a megszálltat a megszállóval, ahogy azt a legsötétebbinkvizíciós pereknél láttuk, ahol sokkal inkább a tudatlan papokatkellett volna megtisztítani, mint meggyötört áldozataikat.
Miszogi-nakhívják azt a gyönyörű szertartást, melyben a japán harcművész napontamegtisztul. Ez még az ősi vallásos sinto hagyományból ered. A harcosminden hajnalban egy hideg vízesés alá áll, és miközben zubog rá amagasból a kristálytiszta víz, imával tisztítja meg magát a rosszhatásoktól. A napi fürdés és imádság mindig is hozzátartozott egynormális kultúra életrendjéhez.
Ez különös hangoltságot adott.
Aztmondták, a jót, a tisztát, a magasrendűt csak a Jó, a Tiszta és aMagasrendű képes befogadni. A lélek tisztátlan vágyai, melyek állandóanújratermelődnek, magukhoz vonzzák a méltatlan erőket - a rosszat, azártót, a lealjasítót. Nincs ember, aki ez ellen védve lenne, mert azélet nem magánvállalkozás, hanem végtelen erőhálózat. Láthatatlanszálakból szőve. Egyszerre hatunk s vagyunk hatása alatt százféleerőnek.
Tiszta pedig semmi sem marad magától
Sem a testi, sem a lelki vagy a szellemi világban.
Amit az ember magára hagy, és nem törődik vele, az bekoszolódik - tudjuk jól. Ez a lelkünkkel is így van.
És a kosz a koszt vonzza.
Amirehangolod magad, azt fogadod be. Annak leszel médiuma, eszköze,tettestársa és megvalósítója. És ez a törvény nemcsak a látható, hanema láthatatlan világra is vonatkozik.
Jó pillanatainkban angyalok vannak körülöttünk.
Hanem is látjuk, de érezzük őket. A reggeli fürdésnél gondolj a lelkedreis. Mosd meg azt is, és kérj védelmet a világban működő rossz erőkellen.
Müller Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése