Titkos Tanítások

"A spirituális embert az jellemzi, hogy nincs "vastag bőr a képén", hanem éppen ellenkezőleg: finomabb, érzékenyebb, sérthetőbb.
Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül.
Aki szeret: védtelen.
Nem védi az önzés páncélja. Nem taszít, de magához ölel. Nem védi, hanem kitárja magát. Átérzi, átéli mások bajait.
Ugyanakkor kitárni magunkat egy beteg világnak rendkívül veszélyes!
Levetni a páncélt, amikor lőnek, belehelni mások mérges leheletét, átvenni a negatív, nyugtalan, szorongó rezgéseket: veszélyes.
A finom lelkű ember például zajérzékeny. Tudja, hogy a nagy dolgok csendben születnek és ott is érlelődnek. Csendben, nyugalomban, ahol nincs lárma és zűrzavar. Tengerpart, sivatag, magános hegycsúcs: itt születtek a csodák.
Istenközelben csend van.
Lármát azért csinál az ember, hogy Istent ne hallja. Az isteni ugyanis halkan szól, s az üvöltés és zaj ezt elnyomja. A tombolás, a szüntelen fecsegés, ,,háttérzaj" arra való, hogy az ember önmagát sohase hallja meg.
A csendtől való irtózás az egoista világ biztos jele.
De mit tegyünk?
Kinyílni egy beteg világban: veszélyes.
Odaadónak lenni egy mohó, tolvaj tömegben: értelmetlen.
Finomnak lenni a durvához: fájdalmas.
Szeretni a közönyben és a gyűlöletben: gyötrelmes.
Mitévők legyünk?

Müller Péter: Titkos Tanítások