Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, el-
vesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket
olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. Máskor rajta-
kapom magam, hogy felhívok telefonon embereket, vala-
milyen ürüggyel faggatom őket, másról beszélek. Valamit
elvesztettem.
Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az
álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás mel-
léktermékét, azt a zagyva, édes
sületlenséget, amely a nap
hulladékaiból és eltemetett vágyaim gőzéből sűrűsödik tü-
neménnyé. Hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság
mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni.
Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért
kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy kiraboltak.
Márai Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése