Pünkösdi szonett

Téglás-Hajós Éva
Pünkösdi szonett

Ott ülnek ők, magukra hagyottan,
a csüggedt-gyáván összebújók,
az arcukra titkon kámzsát húzók,
vacogó félelembe fagyottan,

legott rohanó szél vad erejétől
zúgva hasad fel a mennyei kárpit,
s lángnyelvek ragyogó tüze válik
férfi-merészség védpajzsává. Hevétől

olvad a dermedt szó, hittel hirdetik
— útjukat fehér galambok követik —
száz nép nyelvén a Mester tanát…

Kellenének most is láng-szemű fények,
hogy Földünkön értse milliárd lélek
a tűz-áldotta Béke szavát!