Reményik Sándor
Csak egymáshoz
Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karon fogna szépen, szelíden -
Nem is karon, csak kézen fogna, mint árva gyermeket
a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!
Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú
vigasztalásra -
Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát
hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék,
én hallgatom.
Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer
elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti
ég alatt -
Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánk sugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm
semmi máshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése