Weöres Sándor
A menyasszony éneke
Szép vőlegény
ajtóm előtt:
a szűz remény
igérte őt.
Ide igérte
- kértem én -
idáig érte
éltem én.
Sóvár imám
őt hívta mind,
ágyasszobám
feléje nyílt.
Rámmondták: "Íme,
balgatag,
a földi színre
tompa, vak."
Ezüst edény!
fehér virág!
őrző erény!
való világ!
Az üdv a számon
föllobog:
ágyasszobámon
ő kopog!
Bensőmbe hő
villámlik át,
megtörte ő
az éjszakát -
és szív-szerelmét
szent csatán
szirom-lepelként
ontja rám.
Csókunk soha
véget nem ér:
a lélek a
lélekhez ér
s mint hajnal-lázban
fellegek,
örök-egy nászban
úgy lebeg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése