Szomj

Nemes Nagy Ágnes
Szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
Enyém lehetnél illatomba esten.

Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magadat őrzöd,
s minden omló, végső pillanatban elmondja:
mégis önmagam maradtam.

Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.

Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsúrlók, s ősvilági zsályák.

És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba, mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő növény lehetne testem.

- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem
Szeretsz, szeretlek. Míly reménytelen.