Sajnos:(((

Megtanultam...

Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.

(Paulo Coelho)

Mások szeretete...

Ragyogó hervadás

Nem a szerelem a legdrágább...

Nem a szerelem a legdrágább érzelem. A legdrágább érzelem a gyűlölet. Mert a gyűlölet élve emészt el, jóval azelőtt, hogy megölne.

(Laurell Kaye Hamilton)

Őszi vers

Geisz László
Őszi vers


Ősz kószál a dombokon,
rozsdabarna lombokon
szellő lebben, ringató.
Búcsúzik a nyárutó.

Fényevesztett subáját,
fák lehullott ruháját
fújja a szél, táncra kél.
Hajnaltájban jő a dér.

Hordóban a hegy leve,
már pihenni kellene.
Meg is tenném, nem lehet.
Meg kell várni a telet.

Fél árbócon lóg a nap,
gólyák szárnyat bontanak.
Eső koppan, hallgatom,
őszre zárom ablakom.

Október

És mégis...

"És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát. Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban."



Márai Sándor

ELÉG

Pilinszky János
ELÉG


A teremtés bármilyen széles,
Ólnál is szűkösebb.
Innét odáig. Kő, fa, ház.
Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

És mégis olykor belép valaki
És ami van, hirtelen kitárul.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
S a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz, elég amint
Megkeveri a kávét, vagy ahogy
visszavonúl a bemutatkozásból,
elég, hogy elfeledjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant.

Szeretni.

"A küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, meghalva élni. A pillanat. Ez a személyesség. Egy. Egyszer. Soha többé. Soha még egyszer. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.
Szeretni."

Hamvas Béla

Várakozó

Váci Mihály
Várakozó

A percek vájta alagútban
tévelygek - a gránit idő
visszhangzik felettem - szememből
képed fény-virága kinő.

Ujjaim közt simogatásod
bársonyredőit morzsolom,
az a cinkos kézszorításod
gyűrűként ég az ujjamon.

Csuklómon fájón fluoreszkálnak
a jöttöd számoló erek,
- két összeérő mutató
átszeli szívemet.

Ima

Rezdülések

Németh Zsolt László
Rezdülések

Testet öltött érzelmek a szavak,
hatnak reánk, bármit is mondjanak,
ha nem is szólnál, majd érzem,
hogy enyém lettél egészen...

Várakozó

Váci Mihály
Várakozó


A percek vájta alagútban
tévelygek - a gránit idő
visszhangzik felettem - szememből
képed fény-virága kinő.

Ujjaim közt simogatásod
bársonyredőit morzsolom,
az a cinkos kézszorításod
gyűrűként ég az ujjamon.

Csuklómon fájón fluoreszkálnak
a jöttöd számoló erek,
- két összeérő mutató
átszeli szívemet.

Egy ölelésért...

Goór László
Egy ölelésért...


Szervusz Kedves!

Most itt ülök veled,
s önfeledten csodálom
mosolyod,
amint soraimat olvasod.

Ha jól emlékszem azt
mondtad,
nem kaptál még verset.

Nem panaszként
mondtad
s szemed árult csak el
többet.

Rabul ejtett engem
a gyors röptű pillanat
s az idő is
ha elszaladt,
emlékeim közt
szemed csillogása
ott lakik,
könnyed kacajod
még most is
fülemben hallik...

Sugárzó mosolyod
mellyel az angyalokat
szégyeníted
rajongó örömöd
miből a szeretet is
örökké élhet
s szemed szikrái
melyek vakítják a napot
s ahogy simogatva nézel
érzem
olvadok.

Félre ne érts, kérlek
nem a testedre
alkudok,
de ha kevesebbről írok,
úgy érzem hazudok.

S mi haszna lehet
az álszent
hazug szónak?

Szerinted nem szebb,
ha jó szót mond
valaki
a jónak?

Engedd egy kicsit
hogy csak neked
udvaroljak.

Hogy talán
közelebb hajoljak,
hogy szememben lásd
a tiszta hódolatot
a reám törő bódulatot
ahogy olvasod e szónoklatot.

Ezek a sorok csak arra
születtek
- bár néhol igencsak
fülledtek -
hogy dicsérjék alakod
szemnek tetsző járásod,
ahogy csípőd
könnyedséggel
minden lépéssel ringatod.

Téged nézve
felrémlenek előttem
a görög mitikus legendák,
hol az erdőkben táncolnak
áhított, gyönyörű nimfák.

Nem, ne ingasd most fejed,
én tényleg csodállak
s ha szemembe nevetsz
nagyon .....

Láttam már néhányszor
ahogy settenkedik a fény
s ha belopja magát szemedbe
szikrákat lövell szét.

Új élettel telik meg
az ilyen pillanat
s gyöngyöző nevetésed
éj lelkemnek a pirkadat.

Ha fáradtan rogyok le
este asztalodhoz
lelkemmel a pokolhoz
elhiteted velem, hogy boldog vagy,
adsz belőle
s a felszínre hoz.

Picinyke dolgok
talán észre sem veszed,
tüsténkedsz, csacsogsz
s a dolgodat teszed.

A fáradt lelkeknek
Te vagy a megnyugvás,
s a hangodtól jön el
a lelki gyógyulás.

Ha Rólad írnék
csak ódákat zengenék
ha veled harcolnék
a világtól sem félnék,
ha rőt napon kikötve lennék
Te lennél a csalogató
hűs
árnyék
ha végtelen télben bandukolnék
Te az otthon simogató melege lennél.

Ne haragudj rám!
Én ilyen vagyok.
Lopott érintéstől
meggyúlok s olvadok.
Versben sohasem hazudok.

De ha igaz is minden leírt szavam,
engedd meg, hogy hangosan
ha kell
hát tagadjam.

Talán merészség tőlem
e mostani tettem,
de írtam Neked egy verset,
ahogy ígértem.

Ne haragudj ezért. Kérlek!
Csak mosolyogj néha,
ha érzed, hogy nézlek.

Az én imádatom
tisztelettel társul
s versem is vággyal
de tisztasággal zárul.

Őszintén szeretném, hogy
egy jó napod legyen
s kerüljön egy életen át
minden gond
s félelem!

És ha nem bántottalak meg
s szabad?
Én valamit kérek.

Sokat jelentene.

Egy pillanatra...
ölelj meg kérlek...

Nem bánat az

Gyóni Géza
Nem bánat az


Nem bánat az, bárhogy sajog a szived,
Ha már tied volt s akkor elveszited.
Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
S most más csüng édes szédülésben rajta.
Ha boldog órák, pásztorórák képe
Kisér a puszta, magányos sötétbe,
Mint téli kertbe a szines tavasz -
Nem bánat az.

De az a bánat, ha kezét se fogtad,
Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
Dalos fohászba, kérve, sirva, vágyva.
Tied se volt s már életedhez kötve
És akkor, érzed, elveszett örökre
És nem lesz fénye többet éjszakádnak.

LÁTOGATÓIMNAK SZERETETTEL:

AZ ESTE

Nyikolaj Gumiljov
AZ ESTE

Még egy megunt napom letelt,
Fölösleges minden csudája!
Gyöngéd árnyak, ti jöjjetek,
Öltöztessétek lelkemet
Gyönggyel kivarrt aranyruhába.
S te eljöttél... Elűzted a
Vészmadaraimat - a búmat.
Ó, nagy királynő, éjszaka,
Meg nem torpantja senki a
Győzelmes lépteit sarudnak.
A csillagokból csönd pereg,
A hold a karkötőd világa,
S álmomban újra rálelek
A honra, mely ígértetett -
Az elsiratott boldogságra.

/Baka István fordítása/

Élni, míg élünk

Végy körül engem...

Farkas István
Végy körül engem...


Egyedül, fáradtan ülök most szobámban,
szomorún, lehunyt szemekkel álmodozom.
Rád gondolok, míg gyémántkemény fájdalom
zúzza össze szívem-lelkem magányomban.

Hiányzol. Arra gondolok, hogy ölel karod,
Magadhoz szorítasz, melegeddel körülveszel,
vidáman nézel rám szép szemeiddel,
számon szád, érzem izgató, forró csókod.

Végy körül engem szereteteddel, vágyad tüzével
melegítsd fel keserű, árva szívem,
kedves kezeiddel szorítsd meg fáradt kezem,
drága testeddel hevítsd fel fázó testem!

Ne engedj el, Te éltetsz már csak,
a sok gond és fájdalom közt Te vagy remény,
boldogság, öröm, s így szívem nem szegény
már, mert Te legnagyobb kincsem vagy.

Nem mondta senki még; először

Reviczky Gyula
Nem mondta senki még; először


Nem mondta senki még; először
Tőled hallottam: Értelek!
Óh, légyen áldott az az óra,
Mely engem hozzád vezetett.

Jóságod enyhe napvilága
Keresztüljárta bánatom,
S verőfényes, derült napokról
Megint, megint álmodhatom!

A jó isten megáld bizonnyal,
Hogy vélem annyi jót tevél.
Talán egymásnak szánt a végzet.
Valami súgja: Várj! remélj!...

Örök boldogságról, derűről
Most zeng először énekem.
Ha téged látlak, azt hiszem, hogy
Boldognak lenni végzetem.

Ősz felé

Szerelem

N. Horváth Péter
Szerelem


Mint az ágaktól búcsúzó megnyúlt esőcseppek,
úgy rezdülnek bennem a Feléd vonzó erők,
ahogy szürkületkor fényjelek születnek
egy várost rajzolva ki a szemlélődő előtt.

Mert minden egyes csodát újra költ a holnap.
Hisz tudja, ez az érzés elavulhatatlan,
és szeretném, ha úgy éreznél Hozzád tartozónak,
hogy sarokkőként lássál, ha szétnézel magadban...

ÖLELJ MEG, KEDVESEM...

PIERRE DE RONSARD

ÖLELJ MEG, KEDVESEM...


Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
adj még ezer csókot és még tízezret;
a szerelem nem számol s mindig szomjas.

Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
hol porrá válik, többé sem lesz.

Szorítsd körém öled piros rózsáját,
amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;
s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
a kurta napnak s rövid éjszakának.

Faludy György fordítása