Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

 

 

Húsvétra

Juhász Gyula
Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Március

Bella István
Március

Március, március,
meztéllábas Dárius,
te álruhás királyfi,
ki hozzánk jössz megszállni,

ruhád ugyan ringyes-rongyos,
jéggel fércelt, hóval foltos,
de én tudom, lábnyomodban
arany gyullad, virág csobban.

Rossz gúnyád, ha leveted,
fölruháznak az egek,
válladra a kivirágzó
aranyeső sző palástot.

Jobbodban ág: jogarbarka.
Balodban nap: aranyalma.
És mert fénylik és ragyog:
koronád és homlokod.

Tél

Wass Albert
Tél

 

Templomi csöndben,
Éjjeli ködben
Aszkéta-ágat zörrent a szél,
Valahol messze,
Csillag szemekre
Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,
Dárdás fenyőkön:
Zöld diadémon, pára lebeg,
Sűrű vadonban
Halkan, titokban,
Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,
Kristály patakja,
Jeges páncélban tompán zubog,
Mogorva ormon
Nincs rhododendron,
Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgyben,
Fűzfa berekben,
Néha, titokban zörren a szél,
S fent a magasban
Pára alakban
Halkan suhanó szellem: a Tél.

Sajnos így van...

Néha nem felejteni a legnehezebb, hanem megtanulni újrakezdeni...

Nicole Sobon

Téli Reggel

Alakszandr Szergejevics Puskin
Téli Reggel

Csodás idő: fagy - napsütésben,
s te szenderegsz még, drága szépem?
Kelj fel, elmúlt az éjszaka.
Még álom rezg szemed tavában,
ébredj észak szép hajnalában,
s kelj föl, mint Észak csillaga.

Az este még, tudod, vihar dúlt,
a szél felhőt kergetve zajdult...
A hold, a sápadt és sovány,
sárgán bujkált felhők nyomában...
Te búsan ültél kis szobádban,
de mindez elmúlt mára, lám.

Ma kéklőn domborul a mennybolt,
a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt,
szűzen fehérlik rajt a fény;
csak távol erdők barna fátyla,
sötétlik a zöld fenyők sudárja,
s a nap sétál a tó jegén.

Borostyánszínű fényben fürdő
szobánkban izzik már a kürtő,
a kályhatűz vígan recseg,
be jó is itt a langymelegben!
De még jobb lesz a friss hidegben
szánkázni, kedvesem, veled.

Tüzes csikó röpíti szánunk,
hajrá, vidáman messze szállunk,
a tarlót is bejárjuk ott,
hol nyáron zöldelt, és az erdőt,
a nemrég lombosan merengőt,
s minden szívünkhöz nőtt zugot.

(Lányi Sarolta fordítása)

Téli alkony

Kosztolányi Dezső
Téli alkony

  Aranylanak a halvány ablakok…
  Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
  fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
  a hósík messze selymesen ragyog.

  Beszélget a kályhánál a család,
  a téli alkony nesztelen leszállott.
  Mint áldozásra készülő leányok,
  csipkés ruhába állanak a fák.

  A hazatérő félve, csöndesen lép,
  retteg zavarni az út szűzi csendjét,
  az ébredő nesz álmos, elhaló.

  S az ónszín égből, a halk éjszakában
  táncolva, zengve és zenélve lágyan,
  fehér rózsákként hull alá a hó.