Koraősz

Jaan Kärner
Koraősz

A napok habzanak:
lila a mocsáron a hanga,
foszlányos felhőgyapjút hajtva
lebeg a déli szellő lágyan.
Gyerekfog a nyári almában
nagyot harap:
visongás kél, nevetés, ének,
méhek
zümmögnek a lobonc-erdőben
s a hangafűben.

Napcsóva lobban,
arannyal festvén földet és eget:
a nyírek aranyfátylat öltenek,
tisztaság leng átal a tájon,
nincs fülemüleszó a fákon,
s ez ugyan jól van -
Az ágon nyest ül, fura, bősz:
a koraősz
játszik a sárgult levelekkel,
földre söpörve.

Aratnak szerte
férfiak és nők a mezőben:
távol szekér kereke zörren,
szalmazizegés zaja hallik.
Buzgalmas kedvük el nem alszik,
gyűjtenek rendbe
minden szálat a süldő lányok,
szárnysuhanások
villognak: fecskepár az ott
a magos mennyben.

Bánatos szépen
üt meg a mulandóság ujja,
a lélek is bánatát fújja.
Minden hang utoljára csöng el,
lépked az ősz csábos hüvössel
a vidéken.
Tündöklő halált hal a nyár,
repül a nyár,
begubózik a nap subába,
szürkül az égbolt.

/Ford.: Kormos István/