Nyárutó

Kosztolányi Dezső
Nyárutó


Mint egy szegény sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan,
s csorogni kezd a vére bíbora.

Olyan alélt, hogy semmit sem akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok- sok vitézségi érem,
rég kialudt, halott szívet takar.

Egy kőre dől, s már- már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,

szívében kínok és fájdalmak üszke,
s még hallja, amint fújja- fújja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.


1907