A Tavasz allegóriája
Édes Tavasz, új reményt adsz
fagyos tél után,
Langyos Tavasz, ki újra feldobsz
hűvös délután!
Életed,akár egy fa,
kinek te adsz életet,
Sok száz ágad, gallyad, vessződ
ragyogja be életem.
Mikor élsz virágot bontasz,
és rügyet fakasztasz,
Elmúlásod mint az ősz-
ezer levélt hullatsz.
Vidámságot hozol
mindennapjainkba,
Komorságot ültetsz belénk,így
él bennünk egy csíra.
Mily meleg vagy egy tél után!
miért is mész tova?
Hűvös vagy egy nagy nyár előtt!
elküldenénk mind-de hova?
Hiszen újra visszajössz majd,
lehelsz belénk erőt,
És majd újra el is mész,
szomorún keresőnk...
Miden búnkat eloszlatod
mindegyőnk feje fölül,
Gondolok rád,langyos szellő,
ki vagy mindig gyönyörű!
Jöjj el,Tavasz,
újra,megint,
Színesítsd életünk
kedved szerint!!!
(ismeretlen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése