2010. november 29., hétfő
2010. november 28., vasárnap
Advent első vasárnapja
Rónay György
Advent első vasárnapja
Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!
Minden advent
Ürögdi Ferenc
Minden advent
Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
gyõzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
így kellene - s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!
Az ”Igazi” sem létezik...
Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte „jár nekünk” ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.
Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg „szakemberre”, amilyen én vagyok. Soha senki ne hallgasson senkire – se szülőre, se barátra –, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik.
Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az ”Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne „igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.
Popper Péter
2010. november 27., szombat
Nem szeretni: félelem és halál.
Az egységet meg lehet bontani - de törvényszerűen helyreállítja magát. Jó példa erre a mai ökológiai helyzet - mohó, önző, szeretetlen célból ki lehet rabolni a Természetet - csakhogy ennek a következménye, hogy a Természet a lázadó embert visszarántja. A víz elnyeli, a tűz elégeti, szomját nem oltja, mérgezett levegőjével beteggé teszi. Minden önző tettünk, amellyel megsértettük a szeretet egységét, visszahatást szül. Ez a karma. Megtanulni, hogy fájdalmat okozni fáj. És kifosztani a világot: nyomor. És rossznak lenni: rossz. És ridegnek lenni: megfagyás. És önzőnek lenni: elhagyatottság. És nem szeretni: félelem és halál.
Müller Péter
Naplójegyzet egy havas reggelen
Kosztolányi Dezső
Naplójegyzet egy havas reggelen
Láttad, ki járkált itt az éjjel?
Mint egy átváltozó müvész,
mint egy fehér festőmüvész,
mint orfeumi csepürágó,
ki szappanhabbal fest tükörre,
úgy jött a hó, ez a kiváló,
öreg varázsló tündökölve.
Előtte minden út kinyílt,
festett mesét, havas idillt,
besurrant ide és oda,
akkor történt meg a csoda.
Elaggott a föld s perc alatt
megőszült százezer kalap,
úgy hogy a száraz és poros
elpetyhüdt város oroszos.
Amerre nézel, tiszta hó,
nyugodt és fényes takaró.
Rózsálló arcfesték a nőnek,
szépitőszer, gyöngy, puha szőnyeg,
a fájó földön téli vatta,
langyos meleg serked alatta,
bebársonyozza az ereszt,
kabátunkon gyémántkereszt,
száll és csengettyüz lebegőn
az éles kristály-levegőn.
Az utcasárnak tiszta krém,
a kolduscondrán drága prém,
az égből bőkezűn lehint
boát, marabut, hermelint,
most mint nyolcsarku csillag ég,
most karperec, ezüst nyakék,
most egy csiklandó pici rost,
a tél fehér rózsája most,
nappal sportpálya, éjjel édes
fehéren égő, enyhe mécses,
nyugodt derengés. Ropogó
fehérség. Édes rokokó.
Kegyes és fínom, néha mókás,
a kocsis is - allonge-parókás.
A kültelek most egy nagy asztal
terítve hófehér damaszttal
s az éj cukrozza kényeként
a sárt, mint cukrászsüteményt,
hideg, fehér törött cukorral,
úgy önti a cukrot csuporral
és minden édes és fehér,
ameddig csak a szem elér,
cukros a rét, az út, a ház,
cukros a lámpavas, a gáz,
cukros a házak teteje,
a göröngy cukros gesztenye,
a sár is mézzel van sodorva,
s a szemétdomb hódítva, halkan,
rokokó fehérben, aranyban,
úgy állt, mint lakodalmi torta.
Havazás
Jékely Zoltán
Havazás
Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.
A csók
Aranyosi Ervin
A csók
A csók csak bók, csak becézés a szájnak.Versek
Aprócska hírnök, mely a szívedhez vezet.
Kis lüktetése a szerelem áramának.
Vibráló fény, szikrázó élvezet.
Apró kis játék, zsibongás az ajkon,
s ha jól esett, majd ismét odatartom,
s ha szám a szádon krémként olvad el,
hűs kérdésére forró válasszal felel.
Apró jelzés,hogy tovább is haladjak,
ne álljak meg, még újabb csókot adjak,
ajkam a szádról tovább vándorol.
Időzik itt-ott, de nem áll meg sehol.
Bőröd színén a lelked hullámzását,
vibráló fényét megtapasztalom.
Lágy illatát, mint szférák muzsikáját,
érzem, hallom és ott marasztalom.
A csók, csak bók, kényeztetés a testnek.
Aprócska hírnök, mely szívedhez vezet.
Előszobája a lefüggönyzött mennynek,
hová csak az jut, ki szívéből szeret.
November
November
Ne higgyetek a fénynek,
a langyos déli szélnek,
ne higgyetek, ti fák!
Aludjatok el halkan,
a párálló avarban
félignyílt ibolyák.
Rügyek, csak vissza, vissza!
az ég akármily tiszta,
most játszik álnokul.
Hiába zöld a pázsit,
Már a november jár itt,
S mire bealkonyul –
Köd gyűjt vámot a tájról,
s a tétovázó fákról
- mint szédült, vak szeszély -
leszaggat minden éket,
és szétdúl minden szépet
a novemberi éj.
Évszakok
Juhász Magda
Évszakok
A Tavasz még kacagva, vidáman jő,
fürge lábán táncolva bár, de elfut az idő.
A Nyár is kacéran forrón rád nevet,
s kaméleonként váltogatva színét,
ígéretéből mindent elfeled.
Majd kóbor útján fázósan elindul az Ősz,
s hozza már, hozza
fehér vászonba fogva, a Télidőt.
2010. november 9., kedd
2010. november 5., péntek
A szerelemről
Ágai Ágnes
A szerelemről
Nem gerjesztett vágyak, csiholt tüzek,
suta ügyeskedések, mímelt hevülés,
nem kamasz-bizsergés, nem erotechnika,
teljesítmény kényszer, önvizsgáztatás,
nem kései mentsvár, nem elsősegély.
A szerelem más. Sors. Vállalás.
Kitárulkozó végnélküliség,
fejezetekre bontott történés regény.
Spirituális testiség,
hús-vér köznapiságába rejtett
szentélytisztaság.
Egymáshoz sodort bárka ringás
a felcsapódó hullámok között.
A megízlelt másik, aki én vagyok,
ő, aki bennem tükröződik,
kettőzött énem, hiányzó felem,
többletével pótol,
egésszé kerekít.
Tartozékom, felettesem, tulajdonom.
Narcisztikus gyönyörűségem
tavi rezgése, fény- és árnyjátéka,
gyarlóságom felmagasztalója,
tartóoszlopom.
Testem és lelkem tudója, ismerője,
bűneim bírája, védője, cinkosom,
dölyföm és alázatom szenvedélyes,
kínzó, szép együtthatója,
életemen végighúzódó
titkolt és vallott: szerelem.
2010. november 2., kedd
Ne sírj, mert szeretsz engem!
Ne sírj, mert szeretsz engem!
Szent Ágoston imája
A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
folytasd kacagásod,
nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem hátunkban,
ahogy mindig is hallható volt.
Ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék
a gondolataidon kívül...
csak mert a szemem nem lát...
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg is fogod találni a lelkemet,
és benne egész letisztult szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légyszives... ha lehet,
töröld le könnyeidet
és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.
Szent Ágoston
2010. november 1., hétfő
Elmentél harminc éve
Faludy György
Elmentél harminc éve
Elmentél harminc éve és még mindig szeretlek.
Emlékszel csókjaimra már halott ajkadon?
Nyolc gyermeket akartunk, de végül csupán egy lett.
Az emigránsok léte nyomor és siralom.
Szerelmünk sziklakő volt, nem virágág, mely fonnyad.
Nem változott, nem gyengült tizenöt év alatt.
Pedig a párzást, durva marcangolásnak mondtad
és gyűlölted. Ezért csak ritkán zavartalak.
De egyszer, haldoklásod előtt alig egy héttel
oly szorosan öleltél karod közé az éjjel,
hogy megpróbáltam. Csupa rákseb volt már a tested.
"Nem értem. Túlvilági gyönyörűség", lihegted
és rögtön elaludtál. Feltérdeltem az ágyra.
Először volt így - sírtam. Először s utoljára.
Érted....
Hervay Gizella
Érted....
Mindent elviszek, és mindent itt hagyok Sohasem voltam, és sohasem vagyok Te álmodj engem, álmodj tovább Soha nem veszíthetsz el Ne várd a választ, mert semmi sincs közel Aki ma itt van, még semmit nem felel Egyszer ellenem fordul majd a szél Elmúlik a nyár, és velem marad a tél Képzeld el, tudom, nem nehéz Képzeld el, hogy nincs határ Távol lehetsz és mégis közel Így marad mindörökre már |
Kell ott fenn egy ország...
Hisz: Kell ott fenn egy ország Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország Amit sosem rontunk el...
ELTÁVOZOTT SZERETTEINK EMLÉKÉRE
Ezek a gyertyák a Családért és a Rokonokért lobogjanak.
EZEK MEG A BARÁTOKÉRT.
Consolatio
Juhász Gyula
Consolatio
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.