SZILÁGYI DOMOKOS
ŐSZIRÓZSÁK
Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.
Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek,
hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem
érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy
nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba
vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról.
Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas
zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet,
átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem.
Beleegyezem. Várlak.
Márai Sándor
Wass Albert
Őszi hangulat
Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután!
Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett
nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket!
Hirdessük, hogy a nyári álom
varázsintésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér!
Hirdessük,hogy még kék az
égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet!
Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más;
hogy ezután is lehet élne,
hogy tréfa csak az elmúlás!
A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet!
Áprily lajos
Az őszre várj
Nyáron ne járj az erdőn. Őszre várj,
mikor fel nem verik turista-szók,
arany ruhába öltözik a táj
s a magasból megjő a halk pirók.
Szél jár feletted, hosszú sóhajú,
bágyadt sugár becézi vén szíved,
s a bronz erdő, a Tizian-hajú,
füledbe súgja: Most vagyok tied.
Mert a szem néha káprázik... Káprázik, és ez az emberi boldogság.
Krúdy Gyula
.
Tokaji Márton
Suhan az ősz
Fáknak levelei rozsdabarna, sárga,
De néhol vörösbe hajlik át az árnya.
Erdei utakon széllel együtt futnak,
Őszi hangulatban szinte kavarognak.
A Nap enyhe sugara simítja a tájat,
Öleli csókolja a gyönyörű fákat.
Két évszakon át lombjait csodálta,
Úgy érzi itt hagyják és most ő lesz árva.
Már minden hiába megjött az elmúlás,
Kikeletkor lesz majd csak megújulás.
Addig eső könnye hullik majd a tájra,
A fák alszanak a tavaszra várva.
